A Final Fantasy XV rendezője paralimpiai RPG-n dolgozik
Bár Hajime Tabata tavaly elhagyta a Square Enixet, egy új stúdiónál elkezdte a munkát. Íme az első eredmény.
Bár Hajime Tabata tavaly elhagyta a Square Enixet, egy új stúdiónál elkezdte a munkát. Íme az első eredmény.
Bár Hajime Tabata tavaly elhagyta a Square Enixet, egy új stúdiónál elkezdte a munkát. Íme az első eredmény.
Hajime Tabata nem akárki. Az ő nevéhez köthető szinte az összes Final Fantasy játék, akár producerként, akár rendezőként volt jelen. Tavaly decemberben a Squere Enix elhagyása után bejelentette, hogy új stúdiót hoz létre, JP Games néven.
Úgy tűnik, igen komoly játékkal indul az új stúdió, ami nem is áll olyan távol a fantasy világoktól. A stúdió a Pegasus Dream Tour nevű játékon dolgozik, mely a Tokió 2020-as Paralimpiai játékainak hivatalos videojátéka lesz. A JP Games ráadásul a fejlesztés során szorosan együttműködik a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal.
„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, és elértük mindezt. Remélem mindenki számára élmény lesz a játék, amikor 2020-ban megjelenik” – írta Tabata Facebook posztjában.
A játék egy teljesen új műfajt képvisel, egyfajta sport RPG, ahol a játékosok virtuális paralimpiai játékokon vesznek részt, egy fantasy stílusú metropoliszban, Pegasus City-ben. A játékosok olyan karaktereket irányítanak, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Utóbbinak gyűjtőneve is van: Xtra power, mely megmutatja, hogy milyen képességgel bírnak a fogyatékossággal élők a valóságban. A játék a tervek szerint több platformon, még mobilon is játszható lesz.
Kép forrása: bbs.ruliweb.com
Andrew Parsons, a nemzetközi paralimpiai bizottság elnöke egy nyilatkozatában elmondta: ” Hisszük, hogy ez a játék segít a paralimpiai játékok iránti érdeklődés fokozásában, és segít az embereknek a világ minden táján megtapasztalni az paralimpiai játékok légkörét és izgalmát.”
„A paralimpiai sportok kiemelkedők, és segítenek a fogyatékossággal élőkkel szembeni attitűd megváltoztatásában” – tette hozzá.
Tabata szerint ez nem csak egy egyszerű sportjáték.
„Ezzel a videojátékkal szeretnénk hozzájárulni a paralimpiai játékok jövőbeli növekedéséhez, nemcsak mint sportesemény, hanem mint kiváló szórakozás. A játék remélhetőleg tartós értéket képvisel majd a jövőben.”