Folyamatosan tör felfelé az AMD a gamerek körében
Egyre több játékos választja a Ryzeneket, nem hiába.
Egyre több játékos választja a Ryzeneket, nem hiába.
Egyre több játékos választja a Ryzeneket, nem hiába.
Az utóbbi időben láthatóan szárnyal az AMD, köszönhetően a Ryzen processzorainak, amelyek végre valódi alternatívát jelentenek a sokáig szinte monopol helyzetben lévő Intellel szemben. A 3. generációs Ryzenek már egy szinten vannak az Intel Core i5/i7 szériáival, viszont kedvezőbb árfekvéssel rendelkeznek. Épp ezért lehetnek ilyen népszerűek a játékosok körében.
A legfrissebb Steam statisztikákban látszik a fejlődés
Az AMD-nek évek óta először sikerült 20,5%-ra tornáznia a részesedését – derült ki a Steam felhasználók statisztikáiból. Persze még így is az Intel vezet, a maga 79,5%-ával, viszont a jövőben, könnyen lehet, hogy a jövőben egyre kisebb lesz a különbség a két gyártó között, hiszen az jól látszik a grafikonokból, hogy a játékosok nem havonta, hanem több év után cserélik le a hardvereiket.
Kíváncsian várjuk, hogy az Intel mivel fog előrukkolni a jövőben, hiszen a 9. generációs proceszorai java része csupán egy átcímkézésen esett át. A később jövő 10. generáció esetén már lehet, hogy ennyi kevés lesz a piacon.
Ti melyik oldal felé húztok?