Virtuos: a GTA V és a Red Dead Redemption 2 is jöhet Switch-re
A portolás nagymestereként számon tartott stúdió megerősítette: készen áll rá, hogy a Rockstar két legnagyobb sikerét átültesse Nintendo rendszerre.
A portolás nagymestereként számon tartott stúdió megerősítette: készen áll rá, hogy a Rockstar két legnagyobb sikerét átültesse Nintendo rendszerre.
A portolás nagymestereként számon tartott stúdió megerősítette: készen áll rá, hogy a Rockstar két legnagyobb sikerét átültesse Nintendo rendszerre.
A videójáték-iparban egyre több korábbi kasszasiker kap új esélyt a különböző hordozható platformokon, ám a technikai korlátok miatt a legnépszerűbb nyílt világú címek eddig elkerülték a Nintendo kézikonzolját. Ez a helyzet hamarosan megváltozhat, miután a felújításokra és portolásra szakosodott Virtuos stúdió nyilvánosan is kifejezte szándékát a világ két legnépszerűbb akciójátékának adaptálására. A szingapúri központú fejlesztőcsapat az elmúlt években számos olyan projektet vezényelt le, amelyeket korábban lehetetlen küldetésnek tartott a szakma. A stúdió ambícióiról Andy Fong, a Virtuos technikai igazgatója beszélt egy interjúban. A szakember elárulta, hogy a fejlesztők kifejezetten keresik a kihívásokat, és nagy lehetőséget látnak a Rockstar Games katalógusában.
„A csapat alig várja, hogy a Grand Theft Auto V-öt és a Red Dead Redemption 2-t Nintendo Switch-re adaptálhassa” – mondta a Pocket Tactics-nak. Fong hozzátette: a projekt nem csupán üzleti célokat szolgálna, hanem a játékélményt is új dimenzióba helyezné. „Személy szerint nagy rajongók vagyunk, és hisszük, hogy ezek a játékok új fényben ragyoghatnának a Switchen, és még több játékosnak okoznának örömet.”
A Virtuos nem ismeretlen név a Rockstar számára, hiszen a két cég korábban már sikeresen dolgozott együtt, amikor a stúdió 2017-ben elkészítette az L.A. Noire felújított változatát. A cím akkor nemcsak a modernebb asztali konzolokra, hanem a Nintendo Switch-re is megjelent. Ez a tapasztalat komoly alapot adhat a bonyolultabb nyílt világú rendszerek, például a Grand Theft Auto V Los Santos-ának vagy a Red Dead Redemption 2 vadnyugati környezeteinek portolásához.
A két fent írt játék eladási mutatói önmagukban is indokolják a portolást.
A GTA V az összes platformot figyelembe véve eddig 225 millió példányban fogyott, míg a Red Dead Redemption 2 értékesítései elérték a 82 milliót. Egy esetleges Switch vagy Switch 2 verzió jelentősen megdobhatná ezeket a számokat, mivel sok játékos hajlandó lenne újra kifizetni a teljes árat, hogy bárhová magával vihesse a régi nagy kedvencét. A stúdió neve egyébként korábban olyan sikeres átiratokkal forrt még össze, mint az XCOM 2 vagy a The Outer Worlds, legutóbb pedig a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater felújítása.
A Virtuos jelenleg sem tétlenkedik, hiszen a Bethesda Game Studios partnereként részt vesz a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered fejlesztésében. A 2006-os szerepjáték felújított verziója már elérhető a jelenlegi generációs asztali konzolokon és PC-n, de a munka ezzel nem ért véget. A fejlesztők gőzerővel dolgoznak a játék Switch 2-es kiadásán, amely a tervek szerint még idén megjelenik – noha a pontos premierdátum egyelőre nem is ismert.
A stúdió szakértelme és a korábbi referenciák alapján a technikai akadályok áthidalhatónak tűnnek. Amennyiben a Rockstar Games zöld utat ad a projekteknek, a Virtuos készen áll a feladatra, hogy a GTA V és a Red Dead Redemption 2 is bekerüljön a Nintendo hordozható kínálatába, tovább bővítve a stúdió egyébként is impozáns portfólióját.
Címlapkép: Rockstar Games
Nagyszabású frissítésre készül a Rockstar – Ez lehet az utolsó a GTA Online-ban
