A Square Enix jubileumi termékekkel tiszteleg a a sorozat egyik legsikeresebb darabja előtt. Különleges relikviák jönnek az évfordulóra létrehozott oldalon.

Ritka pillanat a videojáték-iparban, amikor egy alkotás két és fél évtized után is meghatározó hivatkozási pont marad a szubkultúrában. A Square Enix július 19-én ünnepli a Final Fantasy X megjelenésének 25. évfordulóját, és erre az alkalomra egy dedikált weboldalt is elindított. A felület a játékosok nosztalgiájára épít, miközben összefoglalja a jubileumi év újdonságait és a rajongóknak szánt meglepetéseket.

A kiadó a kerek évforduló tiszteletére különféle ajándéktárgyakat és gyűjtői darabokat jelentett be.

A kínálatban helyet kaptak a kaland két legfontosabb szereplőjét, Tidust és Yunát formázó plüssfigurák, az audiofil játékosok számára pedig egy új bakelitlemez-készletet állítottak össze a játék zenéiből. Emellett egy művészeti albumot is kiadnak, amely a program látványvilágának fejlődését és kulisszatitkait mutatja be.

Final Fantasy X – Újraélhető klasszikus

Az ünnepi készülődés hátterében egy olyan technológiai és narratív sikertörténet áll, amely alapjaiban határozta meg a kétezres évek elejének szerepjátékait. A projekt jelentőségét a korábbi eladási adatok is jól példázzák: a program világszerte több mint 8,9 millió példányban kelt el, amivel anno a sorozat egyik legnépszerűbb epizódjává vált.

A jubileum nem csupán a múltba révedésről szól, hanem a játék elérhetőségének fenntartásáról is.

„A játék felújított változata – amely a Final Fantasy X-2 folytatást is tartalmazza – elérhető PlayStation 4, Xbox One, Switch, PlayStation 3 és PS Vita konzolokra, valamint PC-re a Steamen keresztül” – közölte a Square Enix. Ez a széleskörű platformtámogatás biztosítja, hogy az új generációk is megismerhessék Tidus és Yuna történetét.

A PlayStation 2 ékköve

A játék tényleg történelmi jelentőségű darab – talán nem csak a Final Fantasy franchise, hanem a Sony és a videojáték-történet szempontjából is. Az FF X eredetileg 2001. július 19-én debütált PlayStation 2 konzolon. Akkoriban ez a rész volt az első a szériában, amely trendteremtő módon teljes szinkront és háromdimenziós környezetet kapott – leváltva a korábbi epizódok festett háttereit.

A látványvilág és az érzelmes történetvezetés olyan kombinációt hozott létre, amely azóta is referenciaként szolgál a műfajban.

A most bejelentett évfordulós ajándéktárgyak és a digitális emlékezés lehetősége méltó lezárása ennek a negyedszázados korszaknak. A Square Enix láthatóan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a 25. évforduló ne csupán egy dátum legyen a naptárban, hanem kézzelfogható élmény a közösség számára – a művészeti albumokon és a zenei kiadványokon keresztül. A teljes felhozatalt és az egyes plarformokra mutató linkeket erre keresd.

Címlapkép: Square Enix

Százakat rúg ki a Final Fantasy és a Tomb Raider fejlesztője – Lepődj meg, miért!

×