Az Android nem csak a felhasználók, de a Samsung fejlesztők kezébe is jóval nagyobb szabadságot ad, mint az almás operációs rendszer.

Manapság két nagy táborra bonthatjuk fel az okostelefonokat. Az Apple készülékei az iOS rendszert futtatják, ezt külsős gyártók nem kaparinthatják meg. A másik tábort pedig természetesen az androidos telefonok alkotják, a felhozatal pedig brutálisan sokszínű. Gyakorlatilag bárki használhatja a zöld robotos rendszert, sőt, a saját szájízére is formálhatja azt. Ez a gyártók ki is használják, hiszen rengeteg programozó dolgozik azon a Samsung, a Vivo vagy éppen a Xiaomi berkein belül, hogy egyedi megjelenéssel ruházzák fel az éppen aktuális Android főverziót. A Samsung One UI néven illeti a saját megoldását, szinte rá sem ismerni már az alap rendszerre. Sokan azonban éppen ezért választják a cég termékeit.

Már tesztelik az új Samsung rendszert

A Samsung belső rendszerében már fel is bukkant a One UI 9 első tesztverziója. A cég munkatársai mindig márciusban kezdik el fejleszteni a rendszert, hiszen ekkorra már megjelentek az új készülékek, melyek elsőként kapják meg a friss verziót.

Samsung One UI 9.0

Samsung One UI 9.0

A Sammobile oldalára már fel is kerültek az első képernyőfotók, hiszen sikerült felvarázsolniuk a rendszert a saját készülékükre. Jól látható, hogy a rendszer az Android 17-es verziójára épül, mely a Cinnamon Bun nevet kapta a fejleszői csapattól. A Google is lázasan dolgozik a rendszer béta változatain, hiszen az év közepén már meg kell jelennie a friss változatnak.

Igazán látványos UI változtatásokkal idén nem találkozhatunk majd a fenti screenshot alapján, ám az Android 17 önmagában tartogat majd hasznos fejlesztéseket. Ide sorolhatjuk az SMS-ek hozzáférésének korlátozását vagy a billentyűzetet és egyéb beviteli eszközöket figyelő alkalmazások futtatásának megakadályozását. A Google mérnökei a biztonságra helyezik a hangsúlyt az idei verzióban, most már csak az a kérdés, hogy mivel bolondítja majd ezt meg a Samsung.

×