2025 nyara és 2026 eleje óta közel 470 százalékkal emelkedtek a RAM árak, ám úgy tűnik, hogy február végére változhat a trend.

Az elmúlt néhány hónap nem volt kegyes a PC építők számára. A RAM-ok árcéduláját vizsgálva négyszeres szorzókkal találkozhattunk. Míg korábban 32 GB-nyi DDR5 memóriát 45-55 ezer forintért is hazavihetett az ember, addig január elejére ez már inkább 200-220 ezer forint volt. Az SSD-k esetében kétszeres szorzókkal találkozhatunk. A sokszor ajánlott, 1 TB-os Kingston NV3 nyáron még 20 ezer forint körül mozgott, hogy aztán mostanában már 40-50 ezer forintért juthasson hozzá az ember. Mindeközben az AMD és az Nvidia is árat emelt a színfalak mögött, de nagy eséllyel a PlayStation vagy éppen a Nintendo Switch 2 konzolok sem ússzák majd meg a dolgot.

Úgy tűnik, hogy kicsit enyhültek a RAM árak február végére

Az európai DDR5 piac igencsak kellemetlen meglepetéseket tartogatott 2026 januárjában. Ahogy a lenti képről is remekül leolvasható, még a 400%-os emelkedés fölé is sikerült menni, valahol 450-470%-nál tetőzött a piac. Éppen ideje volt tehát megnézni, hogy mi a helyzet manapság, február végéhez, március elejéhez közeledve.

RAM DDR5

Kezdjük is a jó hírrel. Jól látható az árcédulákon, hogy az elmúlt hónapok menetelése megtorpanni látszik, sőt, némi árcsökkenést is leolvashatunk. A korábbi 400% feletti értékek, már inkább 350%-hoz közelednek. Ez még mindig brutális árcédulákat jelent, ám már annak is örülni kell, ha nem emelkednek tovább az árak.

RAM DDR5

RAM DDR5

Az is világosan látható azonban, hogy a csökkenés mértéke meglehetősen lassú, nem várhatunk még jó ideig normalizálódást. A kereslet-kínálat aránya továbbra is irreális mértékben eltér egymástól, az AI-adatközpontok éhsége nem ismer tréfát. Könnyen lehet, hogy a most leolvasható árakkal találkozhatunk egész évben, ám remélhetőleg sikerül még lejjebb faragni azokat az árcédulákat.

Forrás: Videocardz

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

×