Már nem sokáig férhetsz hozzá ehhez az ingyenes roguelike indie játékhoz. A fejlesztőt az új párja győzte meg, hogy ez az egyetlen etikus döntés.

Egy indie fejlesztő úgy döntött, leveszi a Steam kínálatából a saját játékát, mert megváltozott a véleménye a mesterséges intelligencia által generált tartalmakról. A Rakuel név alatt fejlesztő Eero Laine bejelentette, hogy a Hardest a hónap végén elérhetetlenné válik a platformon – addig is ingyen vihető.

A döntést a Steam hírei között osztotta meg, azzal a címmel, hogy az „AI rossz, a játék január 30-án törlésre kerül”. Laine szerint a Hardest a jelenlegi formájában AI-val generált grafikai és zenei elemeket használ, amit ma már vállalhatatlannak tart. A játék egyébként 2025 júliusában jelent meg, így meglehetősen gyorsan fordult meg a véleménye.

Az indie fejlesztő nagy felismerése

A fejlesztő elárulta: azért használt generatív AI-t a munka során, mert az iskolai közegében ezeket az eszközöket természetesnek és ingyenesnek állították be. Úgy fogalmazott,

„az egyetemen rengeteg agymosást kapnak a hallgatók, és minden eszközt ingyen adnak”.

Látványos, hogy később más következtetésre jutott. Laine úgy véli, az AI valójában nem ingyenes, és jelentős hatást gyakorol a gazdaságra és a környezetre, és már önmagában a Hardest létezése is hozzájárulhat ahhoz, hogy befektetésekkel igazolják az AI-cégek működését.

A fejlesztő ezekről a vállalatokról azt állítja, „senkinek sem használnak, inkább elszívják az erőforrásokat a gazdaságból és a keményen dolgozó emberektől”. Ez pedig egy olyan következmény, amit nem tud és nem is akar támogatni.

Laine hangsúlyozta, hogy a játék teljes programozását ő maga végezte, ezért később lehetősége lesz arra, hogy újra kiadja a Hardestet, de már kizárólag eredeti, nem AI-val készült tartalmakkal. Addig ugyanakkor nem szeretné elérhető státuszban tartani.

„A játék ebben a formájában szégyen minden játékfejlesztőre és játékosra nézve” – írta a Steam hírfolyamában.

A fejlesztő azt is elárulta, hogy a szemléletváltás nem a derült égből érkezett, hanem egy személyes kapcsolat révén: az új barátnője segített abban, hogy másként lássa a saját munkáját és annak következményeit.

„A lány, akivel egy hónapja randizom, segített erre ráébrednem” – fogalmazott Laine, aki ma már etikai kérdésként tekint a Hardest jövőjére.

Nem túl sikeres cím eddig

A játék a Steam értékelései alapján egyébként vegyes fogadtatásban részesült. A júliusi megjelenése óta nem tudott egyértelműen pozitív megítélést elérni, de az indie fejlesztő ezt láthatóan már nem is bánja annyira. Jegyezzük meg: talán éppen az AI-használat az, ami miatt nem lett népszerű a cím, hiszen a gamerek sincsenek oda az egyértelműen AI-generálta játékelemekért.

A Hardest tehát január végéig marad elérhető a Steam áruházában, szóval, ha rápróbálnál, mi is az a játék, ami úttörő módon önállóan hozott etikai döntés miatt kerül ki a kínálatból, már nem sok időd van megtenni.

A fejlesztő a törlés után nem közölt új megjelenési dátumot vagy konkrét tervet a játék visszatéréséről. Egyelőre annyit erősített meg, hogy az újrakiadás csak eredeti tartalmakkal történhet meg – ha egyáltalán…

Címlapkép: Rakuel

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Ez a könyörtelen indie túlélőjáték tömegeket vonz a Steamen – Most akciósan is lecsaphatsz rá

×