A MachineGames várhatóan újra előveszi a Bethesda klasszikus akció-RPG-jét, aminek akár örülhetnénk is. De ez romboló hatással lehet Indy jövőjére.

Egy új, a Bethesda és az Xbox felől érkező riport kedvezőtlen híreket hoz az Indiana Jones-rajongóknak: ahelyett, hogy a The Great Circle folytatásán dolgoznának, a két stúdió egy teljesen más projektbe vágja az ostorát. Utóbbi ugyanakkor egy klasszikus franchise nagy visszatérését jelentheti.

A Bethesdával közös cégcsoportba tartozó MachineGames 2024. december 9-én megjelent Indiana Jones and The Great Circle című játéka a tavalyi év egyik sikercíme volt, sok-sok pozitív felhasználói és kritikai értékeléssel, valamint kedvező eladásokkal, ami nagyban köszönhető az Xbox Game Pass hatásának. Kiemelkedő sikerről ugyanakkor nem beszélhetünk, és talán éppen ennek tudható be, hogy a fejlesztők a jelek szerint bele se fogtak a folytatás fejlesztésébe.

A MachineGames jelenleg nem dolgozik az Indiana Jones and The Great Circle folytatásán. Ehelyett visszatér ahhoz a sorozathoz, ami világhírűvé tette.

A ComicBook a friss sajtóhírek alapján úgy gondolja, a stúdió és a Bethesda hosszú várakozás után végre elkészíti a Wolfenstein 3-at, amit az idei évben be fognak jelenteni. Ez a helyzet közvetlen hatással van az Indiana Jones-játékok jövőjére, hiszen a MachineGames hagyományosan nem több projekten dolgozó csapat, így nem futhat párhuzamosan egy új Indy-játék fejlesztése is.

Ezért maradhatunk hoppon a következő Indiana Jones-címmel

A Windows Centralon kiszivárogtatott (de hivatalosan meg nem erősített) információk szerint a The Great Circle új része helyett a Wolfenstein 3 jöhet. A döntés hátterében a MachineGames kapacitásának korlátai mellett az húzódhat, hogy az Indiana Jones-licenc használata brutális költségekkel jár, miközben egy AAA kategóriás játék fejlesztése önmagában is óriási befektetés. E két tényező együttvéve kiemelkedően drága projektet eredményez, aminél kényszer a bombasztikus siker. És ha elmarad, akkor a folytatásban is kár reménykedni.

A magas költségek nehezen illeszthetők az Xbox jelenlegi üzleti modelljébe: a Game Passra épülő stratégia elsősorban olcsóbban előállítható játékokra és a megjelenések folyamatos ütemezésére támaszkodik. Ebben a környezetben egy nagy költségvetésű, licencelt cím jóváhagyása nem túl sanszos.

Elképzelhető tehát, hogy az Indiana Jones and The Great Circle végül önálló, egyszeri alkotás marad, de legjobb esetben is csak több év múlva kerülhet újra napirendre – pláne akkor, ha a MachineGames tényleg elköteleződött a Wolfenstein 3 mellett. Lévén e játéksorozatból a Variey nyári híre szerint éppen tévésorozatot fejleszt az Amazon, valóban esélyesebb, hogy a nácihentelő franchise-t kapják fel legközelebb Indy helyett.

Címlapkép: Bethesda/MachineGames

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Felzabálta a kutya a gamer játékait, de a Bethesda nem hagyta annyiban

×