Ennyiből lehet összerakni Magyarországon egy Steam Machine szintű PC-t
A Valve Steam Machine árcédulája egyelőre ismeretlen, ám a Valve nem titkolja, hogy PC árban fogják majd adni a gamer masinát.
A Valve Steam Machine árcédulája egyelőre ismeretlen, ám a Valve nem titkolja, hogy PC árban fogják majd adni a gamer masinát.
A Valve Steam Machine árcédulája egyelőre ismeretlen, ám a Valve nem titkolja, hogy PC árban fogják majd adni a gamer masinát.
A Steam Deckhez hasonlóan a Valve Steam Machine is alaposan felbolygatta a gamer közösséget. A Steam Machine nem tekinthető konzolnak, hiszen teljesen PC alkatrészekre épül, ahogy bizony az operációs rendszer is a asztali, Arch Linux alapokra épülő SteamOS lesz majd. Sokan igazán kedvező árcédulákat várnak az eszközzel kapcsolatban, ám a Valve már előre kijelentette, hogy a PC-khez kell mérni majd a friss terméket, nem pedig a konzolokhoz. Sokan 700 dolláros, azaz 230 ezer forint körüli árcédulát várnak, mely Európában inkább 280-300 ezer forint környékén alakulhat majd. No, de mennyiért lehet összeállítani hazai árakkal egy olyan gépet, ami nagyjából hozhatja a Steam Machine szintjét? Derítsük ki!
Az AMD és a Valve mérnökei ezúttal is együttműködtek, így valamennyire egyedi chipekről beszélhetünk, ám azért lesz mihez viszonyítani:
A fentiek alapján a CPU leginkább a Ryzen 5 7400F-hez hasonlítható, a GPU pedig a szintén megemlített RX 7600-hoz áll a legközelebb, ezek adják a gépünk alapját.

Lian Li A3-mATX – A saját Steam Machine gépünk alapja
Az alkatrészeknél igyekeztünk az alsóbb vagy középkategóriás szegmensből választani, de odafigyelve a minőségre, hiszen a fenti AMD processzor sem egy X870E-s alaplap hajtja majd a Steam Machine burkolata alatt. Nem korlátoztuk ITX méretre a keresést, hiszen az több kompromisszummal is járt volna. Nézzük is, hogy mire jutottunk:
A fenti PC hardverek tehát egy kellemes megjelenésű, letisztult mATX házikóban kaptak helyett. A 7500F olcsóbb hazánkban a 7400F-nél, így nem is volt kérdés, hogy melyiket kell választani. Tápból egy Gold minősítés és 650 watt bőven elegendő, hiszen a CPU és a GPU játék közben sem kér magának többet 200 wattnál. Ennek köszönhetően egy körülbelül 350-355 ezer forintos árcédulát kaptunk. Ha mindenképpen az ITX mérethez ragaszkodnánk, akkor további 30-40 ezer forint extra költségre érdemes lehet készülni, azaz valahol 390 ezer környékén állnánk meg. A memóriák áremelkedése sem sokat segít a dolgon, hiszen ott egy jó 20-30 ezer forintos felárral találkozhatunk a korábbi hónapokhoz képest. Ne feledjük, hogy a fenti gép kicsit erősebb is a Valve masinájánál, így ha valóban 300 ezer környékén tudna maradni a Steam Machine, akkor viszonylag jó vásárt csinálhatnak majd a játékosok.
