Az Apple folyamatosan azon dolgozik, hogy minél biztonságosabbak lehessenek szoftveresen és hardverese az iPhone készülékek.

2024.11.17. – Az Apple mindig is kiemelten kezelte az iPhone készülékek szoftveres és hardveres biztonságát. Nem véletlen, hogy az App Store-ban nem találhatunk meg mindenféle applikációt, ahogy bizony sokáig arra sem volt lehetőség, hogy külsős alkalmazásboltból telepítsenek fel bizonyos programokat a felhasználók. Erre jelenleg is csak az Európai Unió keretein belül van lehetőség, ott is meglehetősen sok biztonsági lépéssel karöltve. A Find my szolgáltatást pedig senkinek nem kell bemutatni, mellyel pillanatok alatt követhetjük egy-egy Apple eszköz pontos helyzetét.

Az Apple az iOS 18 első frissítésében nem igazán finomkodott, újabb védelmi vonalat húzott fel. Nem titok, hogy az iPhone készülékeket még ellopott állapotukban is remekül lehetett hasznosítani alkatrészként. Egy-egy eredeti kijelző vagy akkumulátor még magasabb áron is pillanatok alatt eladható volt a fekete piacon. Az iOS 18 megérkezése óta azonban az egyes alkatrészeket is az Apple fiókhoz rendeli a rendszer. Ide sorolhatjuk a kamerákat, az akkumulátort vagy éppen a kijelzőket. Úgy tűnik, hogy az iOS 18.2 tovább emel majd a téten.

Újabb védelmi vonal érkezik az iOS 18.2-vel

Az iOS 18.2 béta változatait már javában tesztelik a felhasználók és maga az Apple is. Ebben debütált egy újabb védelmi vonal, mely az adatok ellopását teszi nehézkesebbé. Jól látható a fenti videón, hogy ha 3 napig nem oldják fel az iPhone készüléket, akkor bizony automatikusan újraindul. Ez az újraindítás egy úgynevezett „Before First Unlock” állapotba helyezi át a készüléket, melynek köszönhetően külsős eszközök segítségével is gyakorlatilag lehetetlen küldetés kinyerni az adatokat a telefonról. Ez azonban nem csak a tolvajok dolgát, hanem a hivatalos hatóságok munkáját is nehezíti majd. Úgy látszik, hogy lassan már tényleg nem éri ellopni az almás telefonokat, hiszen sem az adatokat nem lehet lementeni róluk, sem az alkatrészeket nem lehet használni más telefonokban az Apple ID feloldás nélkül.

Ezt olvastad már?

A Netflix legnagyobb lebőgése lett a Tyson vs. Paul meccs

×