Kiderült, hogy hülyeség - Egy új tanulmány szerint az álló asztalok nem egészségesebbek
Egy friss tanulmány szerint nincsenek egészségügyi előnyei annak, ha állva dolgozol. Az ülő munka során teljesen más szabályokat kéne betartani.
Egy friss tanulmány szerint nincsenek egészségügyi előnyei annak, ha állva dolgozol. Az ülő munka során teljesen más szabályokat kéne betartani.
Egy friss tanulmány szerint nincsenek egészségügyi előnyei annak, ha állva dolgozol. Az ülő munka során teljesen más szabályokat kéne betartani.
2024.11.12. – Bizonyára te is hallottál róla, hogy nagy előnyös tud lenni, ha nem folyton a gép előtt ülsz, hanem mondjuk állsz. Ehhez persze már kifejlesztettek sok-sok állítható magasságú asztalt, hogy néha-néha állva használd a gépet, mert az egészségesebb. Nos, egy új, asztalokról szóló tanulmány szerint az álló asztalok lényegében időpocsékolásnak számítanak, nincs egészségügyi előnyük.
A tanulmány szerint az állandó ülés nem rosszabb, mint időként felállni, de valójában egyik sem tesz jót. Mind ismerjük az álló asztal ötletét, aminek lényege, hogy az egész napos ülés nagyon rosszat tesz az embernek. Szóval kell egy kis állva töltött idő is. Az ötlet lényege azonban inkább az, hogy ne csak üljünk, hanem álljunk is, nem az hogy egész nap álljunk. És igen, az egész napos ülés valóban rosszat tesz – nagyon rosszat -, de a napi több mint két órás állás, illetve az ülés és az állás keveredése nem segít érdemben, legalábbis a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentése szempontjából nem.
Egy 83 ezer embert vizsgáló tanulmány eredménye, hogy azoknál, akik összesen több mint 10 órát ültek naponta, 13%-kal nagyobb valószínűséggel alakultak ki súlyos szívproblémák (a tanulmány 7 éven keresztül vizsgálta a résztvevőket). Ezeknél az embereknél 26%-kal nagyobb volt a kockázata a keringési rendellenesség kialakulásának is.
A nap bizonyos részében az állás azonban nem jelentett nagy különbséget: a napi két óránál többet álló embereknél 11%-kal nagyobb volt a keringési problémák kockázata. A két órát állóknál nem volt kisebb a súlyos szívproblémák kockázata, mint a több mint 10 órát ülőknél (bár náluk sem volt nagyobb a kockázat).
Nem volt érdemi különbség azok között, akik állandóan ültek, és azok között, akik ültek és álltak. Matthew N. Ahmadi, az ausztráliai Sydney Egyetem kutatója, a tanulmány vezetője szerint „nem volt javulás” a szív egészségében az állás miatt. Emmanuel Stamatakis, a Sydney Egyetem professzora továbbá megjegyzi, hogy az állás nem jár sok izomösszehúzódással, ami pedig feltétele az egészségmegőrzésnek.
„A kutatásunk és más szakirodalmi adatok azt sugallják, hogy az ülés és az állás egyaránt a fizikai inaktivitás része és problémája” – mondta Ahmadi. Más szóval, mindkettő ugyanannak az éremnek a két oldala. Amit tehát tenni lehet, az a mozgás.
„Ahhoz, hogy javítsuk egészségesebbek legyünk és csökkentsük a szívbetegségek kockázatát, tényleges mozogni kell” – teszi hozzá a kutató. Más szóval, állj fel óránként (vagy kicsit rendszeresebben) az asztalodtól, és menj el sétálni, vagy akár lépcsőzz. Ez a szemednek is jót tesz. Van egy olyan szabály, hogy 20 percenként le kell venni a szemed a monitorról, 20 másodpercig egy 6 méternél távolabbi tárgyra, hogy a szemed ne fáradjon el túlzottan a közeli képernyő állandó bámulásától.
Sőt, az állással a vér a lábadban összegyűlik, ami szintén problémákat okozhat – ezért semmiképpen sem ajánlott egész nap állni. Ez tényleg nem jobb, mint egész nap ülni, és a jelek szerint a kettő keverése sem jó ötlet, legalábbis a szív egészsége szempontjából. Egyszerűen az ülést a mozgással kell kombinálni, aminek amúgy van értelme, tanulmány ide vagy oda.
Világbajnok Dragon Ball tetoválások – Te magadra varratnád őket?