A Call of Duty: Black Ops 6 anti-cheatje még jobban épít a mesterséges intelligenciára, mint a korábbi változatok. Ennek azonban komoly ára lehet.

2024.10.29. – Legyen szó akármilyen online játékról, egy dolgot biztosan kijelenthetünk. Ez pedig nem más, mint hogy előbb-utóbb megjelennek a csalók az adott cím szerverein. Beszélhetünk bármilyen friss játékmotorról vagy bármilyen erős védelemről, csalók mindenhol vannak. A jelenleg legjobbnak tartott Vanguard védelmet is áttörik a Valorant, LOL csalók, a többi játék esetében pedig még könnyebb dolguk van. A Black Ops 6 pedig technikailag egy COD HQ DLC, azaz a csalásokat pár óra alatt át lehetett írni, hogy működjenek az új játékban.

A Black Ops 6 fejlesztői azt ígérték, hogy pillanatok alatt elkapják majd az új csalókat. Az új rendszert már a béta alatt is tesztelték a programozók, néhány meccs után valóban repült már a csalók jelentős része. Éppen ezért a játékosok jelentős része bizakodva tekintett az új érába. Természetesen már az első napon felbukkantak cheaterek, de valóban jobb állapotok uralkodnak, mint a Modern Warfare III utolsó heteiben. Úgy tűnik, hogy talán egy kicsit túl jól is működik az a bizonyos védelem.

Rengeteg ártatlan játékost kitiltott a Black Ops 6 védelme

Nem titok, hogy a Black Ops 6 védelme már erősen épít a mesterséges intelligenciára is. A jelek alapján azonban kicsit túlbuzgóra sikerült az új rendszer. Ijesztően sok ártatlan játékost is kitiltott a játék az elmúlt néhány napban, miközben a valódi csalók vígan tehetik tönkre a meccseket. Különösen kellemetlen lehet a szituáció akkor, ha valaki nem Game Pass előfizetés segítségével játszik, hanem egy összegben csengette ki a 70 vagy 100 dolláros változatok árát. Bizonyára vannak olyanok a panaszkodók között, akiket jogosan tiltott ki a RICOCHET, ám még így is szomorúan nagy mennyiségű negatív visszajelzés érkezett a friss védelem érzékenységével kapcsolatban.

Ezt olvastad már?

Így használhatod Magyarországról az Apple mesterséges intelligenciáját

×