Annál is nagyobb siker lehet a PS5 Pro, mint eddig becsülték, hiszen van egy olyan játékosréteg, ami csak erre várt, hogy végre konzolt cseréljen.

2024.09.12. – A Sony nemrég bejelentette a vadonatúj PS5 Pro konzolt, ami 2024. november 7-én kerül a boltokba, nálunk várhatóan bőven 300.000 forint feletti áron. Egy elemző szerint világszerte több mint 50 millió PS4 Pro felhasználó várja a dátumot, hogy végre frissítsen az új, erősebb konzolra. Mint ismert: a PS5 Pro a korábbi modellhez képest 45 százalékkal nagyobb teljesítményt, kétszer-háromszor erősebb ray tracinget és mesterséges intelligencia alapú felbontásnövelést kínál. Ez éppen olyasmi, amire a jóhoz szokott PS4 Pro tulajdonosok vártak.

A GTA VI a fókuszban?

Rhys Elliott, a MIDia Research játékpiaci elemzője szerint a PS5 Pro „jól fog fogyni” a meglévő 50 millió PS4 Pro tulajdonos körében. A szakember úgy véli, hogy a Sony részéről az lenne a legokosabb húzás, ha a konzolt „a legjobb módnak” pozicionálná a Grand Theft Auto VI-hoz, amelynek érkezése 2025-ben várható. „Már hallottunk pletykákat arról, hogy a Sony megszerezte a marketingjogokat a GTA VI-hoz a PS5 és a PS5 Pro konzolokra” – tette hozzá Elliott, aki szerint

a GTA folytatása komoly motivációt jelenthet a konzolcserére a PS4 Pro játékosoknak.

„A Sony 700 dolláros PS5 Pro-ja a szuperrajongóknak készült, vagyis nem igazán fogja bővíteni a PlayStation játékosbázisát. Ennek ellenére, a kínálattól függően, arra számítok, hogy a konzol jól fog teljesíteni ebben a célcsoportban” – idézi Elliottot a TweakTown. Bár a PS5 Pro-nak talán nincs olyan erős hátszele, mint a PS4 Pro-nak volt (ami éppen akkor hozta el a 4K HDR-t, amikor a 4K tévék terjedése újult erőre kapott), a Sony ügyesen reagált a játékosok egyik legfájóbb pontjára, arra, hogy a magas vizuális minőség és a teljesítmény között kell választaniuk. Az ezt áthidaló PS5 Pro olyan értékajánlat, ami még azokat a szuperrajongókat is meggyőzheti, akik eddig nem akartak váltani.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

 

A PS5 Pro és a jövő játékgenerációi

Elliott szerint a konzol csomagos értékesítési stratégia is hatékony lehet, különösen, ha a PS5 Pro-t a GTA VI-tal együtt kínálnák. „A Sony már kiadott speciális PS4 Prokat egyes első és harmadik féltől származó játékokhoz, mint például a Spider-Man vagy a Monster Hunter, úgyhogy hasonló stratégiát várunk az új Pro esetében is. Továbbá, számos harmadik féltől származó játék, beleértve az Assassin’s Creed Shadows-t, a Monster Hunter Wilds-t és a GTA VI-ot, már kizárólag új generációs konzolokra érkezik.”

Elliott arra is rámutatott, hogy a EA Sports College Football 25 sikere, amely szintén új generációs exkluzív cím, azt mutatja, hogy az új játékok valóban vonzzák a fogyasztókat az újabb konzolokhoz. „Vannak okok, amiért az előző generációs játékosok frissítenének, és talán a kissé drágább PS5 Prora esik majd a választásuk, mivel az alapmodell ára aligha fog csökkenni. A Pro a magasan elkötelezett rajongóknak készült, és van rá piaca.”

Gábor János

És ezt láttad már?

Van mivel várni a Pro érkezését – ez eddig a 10 legjobb PS5 exkluzív

×