Sokkal drágább lesz, mint a korábbi konzolok, ennek ellenére bődületes sikert jósolnak neki. Ennek két fő oka van: a konkurencia hiánya és a GTA VI.

2024.09.11. – A Sony végre hivatalosan is bemutatta a régóta várt PS5 Pro-t, ami novemberben kerül a boltok polcaira. Az új generációs konzol ára meglehetősen borsos, ÁFA nélkül is jó vastagon 300.000 forint feletti lesz, de az Ampere Analysis piackutató cég szerint

az eladásai még így is megközelítik majd a nagy előd PS4 Proét.

Piers Harding-Rolls kutatási igazgató szerint „a PS5 és a PS5 Pro közötti árkülönbség 40-50 százalékos, ami jóval nagyobb, mint a PS4 és a PS4 Pro közötti különbség volt”. A VGC felidézi: a PS4 Pro valóban csak 33 százalékkal volt drágább, mint a PS4 Slim, így a két újgenerációs közötti difi igencsak szembetűnő.

Méregdrága, de sikeres lesz a PS5 Pro

Annak ellenére, hogy az ára akár másfélszer magasabb lehet, mint az elődjéé, az Ampere Analysis becslései szerint a Sony már 2024-ben 1,3 millió darabot adhat el belőle, ami nem sokkal marad el a PS4 Pro 2016-os 1,7 milliós induló adatától. Utóbbi összesen 14,5 millió példányban kelt el, ami a teljes PS4-eladások körülbelül 12 százalékát tette ki. Az Ampere várakozásai szerint a PS5 Pro hasonló utat jár be, és

2029-ig akár 13 millió darabot is értékesíthetnek.

A PS5 Pro sikeréhez hozzájárulhat, hogy az Xbox részéről egyelőre nincs konkurencia. Ez különösen fontos lehet a GTA VI megjelenésének közeledtével, amelyet sokan már most az új konzol egyik legvonzóbb címeinek tartanak – véli a Comic Book. Mivel a PS5 Pro lehet a legjobb platform a játékhoz, ráadásul a Sony megszerezhette a játék exkluzív forgalmazásának jogait, a továbbfejlesztett konzol komoly vonzerőt jelenthet a játékosok számára, akik hajlandóak lehetnek kifizetni a magasabb árat is.

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)

Bár hosszú távon a GTA VI minden bizonnyal megjelenik PC-re, a Rockstar Games már jelezte, hogy a PC-s verzióra nem érdemes számítani 2025-ben. A fejlesztő csapat eddigi gyakorlatát figyelembe véve akár 2026 végéig vagy 2027-ig is eltarthat, mire a GTA VI kijön PC-re. Így – ha addig nem jelenik meg az új generációs PS6 vagy egy új Xbox – akár éveken át a PS5 Pro maradhat a „legjobb” platform a GTA VI játékosai számára, ami brutális fegyvertény, tekintve, hogy várhatóan minden idők egyik legsikeresebb címe lesz. Persze, ha nem rontják el.

Gábor János

És ezt láttad már?

Minden, amit a PSP 2-ről tudunk – ilyen lehet az új kézikonzol

×