Nem annyira egyértelmű a döntés, hiszen rengeteg lehetőség áll a vásárlók előtt. A vízhűtés vagy léghűtés kiválasztása erőteljesen szubjektív folyamat.

2024.08.22. –A nyár megérkezésével a házban, lakásban is melegebb levegő köszönt minket, mely természetesen közvetett hatással van a gépünk alkatrészeire is. 2024-ben bizony nem finomkodott a gyári időjárás, szinte egész nyáron állandósult a kánikula. Előfordulhat, hogy az alapból határukat feszegető, rosszabb minőségű vagy szimplán nem megfelelő CPU hűtések a kánikulában már nem bizonyulnak elegendőnek. Éppen ezért sokakban a nyári meleg az utolsó pont, mielőtt új, jobb és fejlettebb CPU hűtő után nézelődnek, hogy aztán a következő évben garantáltan le legyen probléma. Ezúttal egy fokkal mélyebben is elmerülünk processzorhűtők világában, hiszen rengeteg tévhit övezi továbbra is a témát, ha vízhűtés és léghűtés harca kerül szóba.

A meglehetősen drága, teljesen a felhasználók által épített vízhűtések a 2000-es évek környékén kezdtek egyre nagyobb népszerűségre szert tenni. Ezeket rendszereket nem hasonlíthatjuk össze a manapság mindenki számára elérhető „AiO” hűtésekkel továbbra sem, hiszen azok mind árban, mind kivitelezésben egy harmadik, meglehetősen „luxus” kategóriát képeznek. A gyártók annak idején ezt a piaci rést látták meg és azóta szinte minden nagyobb márka képviselteti magát a szegmensben. Az AiO rövidítés az „All-In-One”-t takarja, a készen vásárolt rendszerben megtaláljuk a radiátort, a pumpát, a csöveket és a processzora helyezendő blokkot is.

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)

Melyiket válasszam?

Teljesítmény és zaj

Sokakban él a tévhit, hogy az AiO vízhűtések fényévekkel, 20-30 fokokkal jobban teljesítenek léghűtéses társaiknál, így nem is kérdés, hogy melyiket válasszuk. Az igazság azonban meglehetősen messze van ettől, nem tapasztalhatunk ekkora különbségeket valós környezetben.

Hűtések 100%-on járatott ventilátorokkal

Hűtések 100%-on járatott ventilátorokkal

A Gamers Nexus legutóbbi, 2024 júliusában publikált tesztje, melyben a jelenlegi legminőségibb lég- és vízhűtéseket eresztették egymásnak rávilágított, hogy maximumon pörgetve valóban a vízhűtések nyernek, ám a különbség kimerül pár fokban még egy 250 wattos Intel processzor esetében is. 100%-os sebesség mellett jól teljesítettek a léghűtők is, de az elmúlt egy évben azért halkabbak lettek az AiO hűtések is. Tehát teljesen elengedve egyik rendszer sem ad többet a másiknál, hiszen a teljesítményszint és a zajszint is relatíve azonos határokon mozog, mindkét tábor merítése remekül helytállt. Ha mindenképpen szeretnénk győztest hirdetni, akkor csatát az AiO nyerte azért, az Arctic Liquid Freezer III 360 ezúttal sem tudott hibázni, de nem mérföldekkel, 10-20 fokokkal húzott el a Noctua flagship léghűtőjétől, hanem az átlagokat tekintve körülbelül 5 fokkal.

Azonos zaj mellett már kicsit nagyobb az AiO előnye

Azonos zajszint mellett már kicsit nagyobb az AiO előnye

Ezért készült egy igazságosabb mérés is, ahol azonos zajszintre lőtték be a hűtőket. Itt már bizony hamar kijött, hogy az AiO hűtők, jelen esetben az Arctic Liquid Frezer III jóval alacsonyabb fokon tudja tartani a processzort azonos zajszint mellett. Közel 10 fokot vert a Noctua legerősebb léghűtőjére, a pár hete leleplezett NH-D15 G2-re, de az ár-érték bajnok Thermalright Peerless Assassint is jelentősen lehagyta. Azonban nem lehetne azt mondani, hogy a léghűtők nem végezték el a dolgukat, csupán az AiO hűtés előnye egyre nagyobb lett az évek során, főleg, mióta ilyen hatalmas fogyasztással rendelkeznek az Intel processzorok. A 200-250 watt feletti CPU szörnyek esetében szinte kötelező egy épített vagy egy komolyabb AiO vízhűtés, ám a felhasználók meglehetősen kevés hányada rendelkezik ilyen teljesítményű processzorral.

A fenti mérésekből tehát megtudhattuk, hogy a minőségi kategóriába eső léghűtéses és vízhűtéses egységek között bátran válogathatunk, főleg, ha a felső kategóriát célozzuk be. Fokokban és zajszintekben tényleg egyre jobbak a kompakt folyadékhűtések, ám rengeteg esetben ez olyan felárral jár, melyet nehéz megemészteni sokaknak, teljesen érthető okokból. 

Vízhűtés, folyadékhűtés, avagy az AiO előnyei, hátrányai és néhány ajánlott modell

NZXT Kraken Z63 - RGB, kijelző

Kategórián belül vannak jól és kevésbé jól sikerült példányok, a vásárlás előtt érdemes lehet mindig átböngészni az aktuális teszteket. A vízhűtés mellett szól a letisztultabb kinézet, néhány modellnél már komplett, személyre szabható kijelző is bekerült a repertoárba. A teljesítménytől és a zajtól tehát nem kell félnünk, a gépház is jóval szellősebb lehet a léghűtős kialakításhoz képest. Hátrányként sorolhatjuk fel az azonos (léghűtős) teljesítményhez képesti extra felárat, ahogy amellett sem mehetünk el, hogy bármely alkatrész meghibásodása után képtelen ellátni feladatát a hűtő. Jobb esetben ott a garancia, rosszabb esetben a kuka, a processzort pedig addig egy backup megoldással kell hűteni. Az esetleges szivárgás is negatívum lehet, ám a hibaszázalék nagyon alacsony manapság.

Előnyök:

  • Letisztultabb kinézet
  • Személyre szabhatóság sok modell esetében, akár kijelző is
  • 200-250 watt felett már egyértelműen ez a kategória nyer
  • Halkabbak és jobban teljesítenek a legújabb modellek a léghűtésekhez képest
  • Szellősebb maradhat a gépház

Hátrányok:

  • Több, egyenként is meghibásodásra képes alkatrész
  • Sok esetében az ér-érték arány rosszabb
  • A nagy radiátorok felhelyezéséhez tudnunk kell, hogy milyen lehetőségeket támogat a gépház
  • Potenciális szivárgás

2024 augusztusában ajánlott példányok:

  • Ár-érték bajnokok: Arctic Liquid Freezer III 240/280/360/420
  • A piac egyik legjobbja: Lian Li Galahad II Performance 360
  • Budget:  Deepcool Gammaxx L240 V2
  • Ha kell a kijelző: Deepcool Mystique 360, NZXT Kraken és Kraken Elite széria
  • Extra tipp: A 120-as AiO hűtőket lehetőleg kerüljük, egy jobb(an teljesítő) léghűtő kijöhet az árukból, egyedül ITX buildekben, szűkös hely esetén érdemes bevetni őket

A léghűtés előnyei, hátrányai

Noctua NH-D15S - A léghűtések koronázatlan királya?

Nem véletlenül nem tűnt el a hűtések ezen kategóriája. Gyakorlatilag bombabiztos megoldásokról beszélhetünk, a legrosszabb esetben egy-egy ventilátorcserét kell beiktatnunk néhány évente, akár évtizedekig is megállják a helyüket. A legtöbb esetben olcsóbban juthatunk hozzá a vízhűtéses modellek teljesítményének megfelelő léghűtéses modellekhez, ám számolnunk kell a sok esetben ormótlan kinézettel, az esetlegesen nagyobb zajszinttel vagy épp azzal, hogy az aktuális számítógépházunkba nem minden modell fog beférni.

Előnyök:

  • Bombabiztos működés
  • Akár több tíz évet is kiszolgálhat
  • Legrosszabb esetben is csak a ventilátor romlik el
  • Remek ár-érték arány
  • Rengeteg méret

Hátrányok:

  • AiO-hoz képest rosszabb teljesítmény
  • Sok esetben zajosabbak teljes fordulaton, mint a folyadékhűtések
  • Bizonyos teljesítményszint felett már elfogyhatnak
  • Figyelni kell a hűtőborda magasságára, a RAM-ok magasságára
  • Az igazán erős példányok már akár az 1 kilogrammos súlyt is átléphetik és ormótlan lehet a kinézetük

2024 augusztusában ajánlott példányok:

  • Ár-érték bajnok a felső kategóriában, a Noctua D15 harmadáért: Thermalright Peerless Assassin 120 SE
  • Az örök klasszikus bestia, ám kicsit túlárazott a 2024-es felhozatalban: A pár hete megújult Noctua NH-D15S G2
  • Szintén kiemelendő, top kategóriás hűtők: Deepcool Assassin III / IV , Scythe Fuma 2 Rev. B, Be Quiet! Dark Rock Pro 4, Deepcool AK620
  • Az arany középút: DeepCool AK500
  • Ár-érték bajnok a középkategóriában: Endorfy Fortis 5
  • AMD Threadripperre: Noctua NH-U14S
  • Abszolút budget kategória, 10 ezer forint alatt: Arctic Freezer 36

Verdikt – Vízhűtés vagy léghűtés?

Arctic Liquid Freezer III 360

Arctic Liquid Freezer III 360

Ha választás előtt állunk, akkor egyszerre vagyunk jó és rossz helyzetben. Ez a 2023-as állapotokhoz képest sem változott. Jó helyzetben vagyunk, hiszen a minőségi modelleket választva nem nyúlhatunk mellé sem a vízhűtéssel, sem a léghűtéssel. Ám „rossz”helyzetben vagyunk, hiszen szubjektív oldalról kell megközelítenünk a döntésünket, a kinézetet, a gép letisztultságát vagy épp az RGB, netán kijelző támogatást figyelembe véve. Éppen ezért azokat sem tudjuk hibáztatni, akik a kellemesebb vizuális megjelenés miatt az AiO hűtések mellett teszik le a voksukat. Megbízhatóságban és ár-érték arányban a léghűtők előnyben lehetnek akár 200-250 wattos processzorig is, ám a 13. és 14. generációs Intel i7 és i9 processzorokhoz kötelező elem lehet az AiO vagy épített vízhűtés. Összességében kijelenthetjük, hogy egy átlagos felhasználó számára nem létezik tökéletes döntés, rengeteg egyéni ok és preferencia dönt ebben a kérdéskörben. A választásunk függhet a rendelkezésre álló gépház tulajdonságaitól, a hűteni kívánt processzor fogyasztásától és a saját ízlésünktől is. A fenti ismeretek tudatában azonban sokkal könnyebben dönthetünk már, hiszen rossz döntést nehezen tudunk hozni, ha tudjuk, hogy milyen eltérésekre érdemes készülnünk.

Borítókép forrása: YouTube

Ezt olvastad már?

Nem megy ki a fejedből? – Tudósok kitaláltak valamit a dallamtapadás ellen

×