Gyerekek azt sem tudják, mi az, Japánban meg csak most búcsúznak a Floppy-tól
A Japán kormány csak most szüntette be a floppy lemezek használatát, miközben az új generáció már azt sem tudja, hogy mi az.
A Japán kormány csak most szüntette be a floppy lemezek használatát, miközben az új generáció már azt sem tudja, hogy mi az.
A Japán kormány csak most szüntette be a floppy lemezek használatát, miközben az új generáció már azt sem tudja, hogy mi az.
2024.07.04. – Az utóbbi időben nem egy olyan TikTok videót láttam, ahol Budapest utcáin kérdeztek meg fiatalokat arról, tudják-e mi az a kis négyzetalakú „izé”, amit látnak. A floppy lemez sokunk számára meghatározó volt, a fiatalok számára pedig vagy nem jelent semmi, vagy a „mentés ikon” jut róla eszükbe. Ezzel persze nincs is semmi gond, az idő halad, a technológia fejlődik és változik. 20218-ban készült egy felmérés, amikor kiderült: a gyerekek kétharmada nem tudja, mi az, vagy rosszul azonosítja. Épp ezért érdekes, hogy Japán kormányzati szinten csak mostanában mond le a floppy használatáról.
Japánban kicsit máshogy működnek ezek a dolgok, ahol bizony – főleg bizonyos céges, irodai környezetben – még előszeretettel használnak régi technológiákat. Még használnak faxot, a régi nyomógombos vezetések telefont, és bizony hivatalos formában a mai napig kötelező a floppy. Azonban 2024-ben változás szele jön. A japán kormány lassan átlép a technika jelenlegi korába. Még január végén bejelentették, hogy a kormány hamarosan nem fogja többé megkövetelni a vállalkozásoktól, hogy floppy lemezeken (igen, a 90-es évekbeli 1,44 MB-os floppy lemezeken) és CD-ROM-okon adjanak be hivatalos dokumentumokat.
A japán kormány beváltotta ezt az ígéretet, és teljesen lemond a kormányzati floppy-lemezekről. A Reuters friss cikke szerint Taro Kono digitális miniszter büszkén jelentette be: „június 28-án megnyertük a floppylemezek elleni háborút!”. A japán kormány és a Digitális Ügynökség megszüntette az 1,44 MB-os floppylemezek használatát szabályozó 1034 előírást, kivéve egyet, a járművek újrahasznosításával kapcsolatos környezetvédelmi szigorítást.
Taro Kono amúgy elég hangosan ágált a fax és más elavult technológiák ellen is. A Digitális Ügynökség (amit a 2021-es COVID-19 járvány idején hozták létre) feladata az volt, hogy teszteljék és használják az oltásokat. Így szépen lassan kiderült, hogy a japán kormány még mindig a papír alapú iktatásra és az elavult technológiára támaszkodik. Mivel sokan egyetértenek lépéseivel, talán a többi régi technológia esetében is sikert ér el. Az biztos, hogy az 1,44 MB-os floppy ott is megszűnik.
Csak hogy néhány példát mondjuk: energetikai vállalatok, bányászati üzemek, sőt repülőgép- és fegyvergyártók is kötelesek voltak floppy-n beadni dolgokat. Kicsit olyan, mintha erre a törvényre hosszú évek óta nem nézett volna rá senki, és persze mindenki betartotta, mert Japánban ez így megy.
A JapanToday szerint az egyik fő ok az, hogy a floppy lemezeket nem könnyű beszerezni, ráadásul ezeken is csak 1,44 MB adat fér el, ami gyakorlatilag semmi. Egy fotó sem fér el rajta. A Sony volt az utolsó nagy floppylemez-gyártó cég, ami 2011-ben engedte el a gyártását. Persze továbbra is lesznek olyan iparágak, ahol a floopy-nak még mindig helye lesz, például néhány orvosi eszközben. Ennek az is az oka, hogy használatuk jóval biztonságosabb, mint az USB meghajtók, melyeket könnyű feltörni, miután számítógéphez csatlakoztak. Szóval nagyon érdekes, hogy Japán folyamatosan fejlődik, ám a bürokrácia berkein belül lassan forognak a kerekek.
A 7 legjobb vezeték nélküli fülhallgató, ha nem akarsz egy vagyont elkölteni