A Windows 11 folyamatosan fejlődik, ám idén kapunk egy dedikált, nagyobb frissítést is. Néhány programnak is búcsút lehet majd inteni.

2024.06.01.- A Windows 11 lassan 3 éve jelent meg, ám folyamatosan fejlődik. A Windows 10 támogatása 2025 őszén megszűnik, így nem is kérdéses, hogy a Microsoft a friss rendszerre fordítja minden erőforrását. Folyamatosan érkeznek a jobbnál jobb fejlesztések, ahogy bizony a motorháztető alatt is alakul a rendszer. A legutóbbi frissítés egyik legnagyobb újítása az volt, hogy mostantól több rendszeralkalmazást is eltávolíthatunk, csakúgy, mintha utólag telepített programról beszélnénk. Ezen kívül pedig még a rendszer újratelepítése könnyebb lehet majd a jövőben.

A Microsoft a több újdonsággal felszerelt, ám de nem nagynak számító frissítéseket „Moment” névvel és számozással szokta jelölni. A legutóbbi az ötös sorszámot viselte magán. Az igazán nagy frissítés azonban dedikált nevet kap a Microsofttól. Általában ez az adott évet szokta magában foglalni, illetve azt, hogy az év mely felében érkezett. A jelek alapján csak ősszel érkezik majd a frissítés, így az idei nagy Windows verzió a 24H2 nevet kapja majd a cégtől. A H a „Half” azaz a félév szóra utal a névben, az év pedig adja magát.

Három alkalmazásnak is búcsút inthetünk a Windows 24H2 megérkezése után


A Microsoft az elmúlt napokban megerősítette, hogy több, korábban gyakran használt programnak is búcsút inthetnek a felhasználók. Ezek egy részét már korábban ismerhette a közösség is, ám a hivatalos megerősítésre május végéig kellett várni. A cég egyértelműen kiemelte, hogy a 24H2 frissítést követően a Microsoft személyes asszisztense, az ikonikus szövegszerkesztője és a tippekkel bombázó alkalmazását is törli a Windowsból. A lista tehát a következő:

  • Cortana, a személyi asszisztens
  • Wordpad, a szövegszerkesztő
  • A magyar Windowsban csak Tippek néven futó alkalmazás

A Cortana és a Tippek talán érthető, a Wordpad fájhat majd sokaknak igazán. A .DOC fájlokat eddig alapszinten megnyithatták a felhasználók a segítségével, ám a 24H2-t követően Office alkalmazásra vagy valamelyik alternatívára lesz majd szükség, ha ilyen dokumentumba szeretnénk belekukkantani. A frissítés valamikor szeptember-október környékén élesedhet.

Forrás: PCGamer

Ezt olvastad már?

8 elképesztően kínos reklám videojátékokban – amikor visszaüt a mohóság

×