Az AMD Ryzen 7000-es szériája még csak életciklusa elején jár. Úgy tűnik, hogy hamarosan az APU egységek is debütálhatnak.

2023.10.29. – Az AMD már évekkel korábban is elhintette, hogy ők bizony az iGPU szegmenset is komolyan szeretnék venni a konkurenciához képest. Manapság a processzorokban található grafikai egységek maximum az irodai környezetben villoghatnak, játékokban továbbra sem ajánlottak. A vörös óriás ez ellen tenne, melynek köszönhetően a casual játékosoknak nem kellene videokártyára költeniük.

Két új AMD APU is érkezhet hamarosan

A WCCFTech információi alapján az elkövetkezendő időszakban két új AMD APU-t is köszönhetünk majd a piacon. Ezek a Ryzen 3 7300G és Ryzen 5 7500G nevet viselik majd. Utóbbi egy 6 magos, 12 szálas megoldás lesz majd, míg a kisebb processzor esetében 4 maggal és 8 szállal kell beérnünk. A fogyasztás mindkét esetben 65 wattban lesz maximalizálva, így az Intel megoldásaihoz képest kifejezetten barátságos lehet a fogyasztás és a melegedés mértéke.

Az APU-k RDNA 3 architektúrára épülő magokat kapnak, ilyeneket találhatunk a legfrissebb AMD kártyákon is. Remek kérdés, hogy pontosan mennyi kerül ezekre az egységekre, 4 és 12 mag RDNA 3 között bármi elképzelhető. Egy biztos, hogy, ha AAA címekre nem is, kevésbé gépigényes és régi játékok esetében hadra fogható lesz mindkét egység, természetesen dedikált videokártya nélkül is. 

Ez még csak a kezdet

A fentinél jóval erősebb modellek is készülnek már a cég műhelyében. Az AMD Strix Point néven illeti az egységeket, de felbukkant egy Strix Halo / Sarlak névre hallgató, még erősebb példány is a dokumentumokban. A jelenlegi tervek alapján 2024 második felében várhatjuk csak ezeket az egységeket, de az erejük embertelen lesz szegmensen belül. Az APU-ba épített 40 RDNA 3.5 grafikai mag az Nvidia RTX 4070 Max-Q-val venné fel a versenyt. Ez valahol az asztali RTX 3050 környékén lehet, mely soha nem látott erőt képviselne az APU-k között. Egy ilyen rendszer továbbra sem a technológia csúcsa. Ha azonban azt nézzük, mindezt egy chipen kivitelezték, remélhetőleg kellemes árcédulával és fogyasztással, akkor bizony nem panaszkodhatunk.

Forrás: WCCFtech

Három új Nvidia kártya érkezhet hamarosan – Várni kell a vásárlással?

×