A Ubisoft a jelenleg szokásos 70 dolláros ár helyett jóval olcsóbban kínálja majd az új Assassin’s Creed játékot, sőt a PS5 frissítés ingyenes lesz.

Erősen úgy tűnik, hogy az Assassin’s Creed Mirage esetében a Ubisoft picit szakít a jelenleg érvényes árszabással, és valamivel olcsóbban kínálja majd az új játékát a rajongóknak. Ha lehet hinni a TweakTown cikkének, akkor az Assassin’s Creed Mirage minden platformon nagyjából 50 dollárért lesz kapható, ami jóval az utóbbi években bevezetett 70 dolláros/eurós ár alatt van. Ez az ár persze leginkább az alapjátékra vonatkozik, természetesen a sok extrát tartalmazó csomagokért (ahogy mindig) többet kell fizetni.

A Ubisoft ezzel együtt továbbra is a cross-gen híve, ami azt jelenti, hogy az 50 dolláros verzió is cross-gen. Vagyis a játék PlayStation 4 és Xbox One konzolokon egyaránt elérhető lesz, de ingyen lehet majd frissíteni PS5-re és Xbox Series X/S-re. Ez nagyon jó hír azoknak, akik eléggé sokallják a mostanában szokásos 70 dolláros árat, ami Magyarországon néha több 30 ezer forint fölé is emeli egy adott játék árát.

Ha az alapjátékra hajtunk, ezek szerint 20 ezer forint alatt megússzuk majd az új AC-t.

Több közvélemény-kutatás is rávilágított már arra, hogy a 70 eurós/dolláros árszabás nem kedvez a gamereknek, annak ellenére, hogy a kiadók kitartanak mellette. A Sony értékesítési adatai szintén arra utalnak, hogy az emberek valóban kevesebb játékot vesznek, valószínűleg a magasabb ár miatt.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy az Assassin’s Creed Mirage nem lesz olyan nagy és kiterjedt játék, mint például a Valhalla, mivel eredetileg az AC Valhalla kiegészítőjének szánták. Aztán lett önálló projekt.

 

 

Annak ellenére, hogy egy kisebb játékról van szó, lehetséges, hogy a Ubisoft ezt az árkülönbséget mikrotranzakciókkal akarja majd kompenzálni. A Mirage-ban ugyanis lesznek játékon belüli vásárlások.

Ezt láttad már?

Megjöttek az első in-game képek a Metal Gear solid 3 Remake-ből

 

×