Ez a tökéletes Warzone 2 fegyver, ha sniper mellé keresel társat
A kezelésével sem lesznek problémák.
A kezelésével sem lesznek problémák.
A kezelésével sem lesznek problémák.
A Warzone 2 sniper kategóriája meglehetősen népszerűtlen volt az első hónapokban. Nem véletlenül, hiszen többé fejlövések esetén sem terülnek el ellenfeleink, ha teljesen felpáncélzott állapotban éri őket a találat. A közösség érthető csalódottságában az LMG fegyverek között keresett vigasztalást.
Úgy tűnik, hogy valami megváltozott 2023 januárjában. A legnépszerűbb fegyverek között megtalálhatjuk a Signal 50-et, de a TOP 10-ben ott bujkál még az SP-X 80 is. Ha ezek mellett tesszük le a voksunkat, akkor azonban kötelező egy igazán hatékony társat választanunk másodlagos fegyverként. Általában valamilyen AR vagy SMG fegyvert preferálnak a játékosok, ItsMetaphor éppen ezért vizsgálta a két kategóriát.
Kiderült, hogy melyik lehet a legjobb sniper support SMG!
A tartalomgyártó és szakértő szerint az FFS Hurricane több tulajdonságát megvizsgálva kiemelkedik a tömegből. Az SMG kis túlzással nulla visszarúgással rendelkezik. Nagyobb távolságok esetében már gyenge a sebzése, de éppen azért van nálunk a sniper, hogy ezt áthidaljuk. Az átlagos Hurricane loadoutokhoz képest kicsit eltérő kiegészítőket aggasztott a fegyverre. Nézzük is az ajánlott attachmentek listáját:
Egy próbát mindenképp érdemes tennünk vele. A Season 2 csúszása miatt pedig akár hosszabb távon is megérheti magunkkal cipelni Al Mazrah veszélyes terepeire.
Resurgence map, megjelenés – Minden a Warzone 2 Season 2 frissítéséről