Az ismert PlayStation játék alapján készült mozit részben Magyarországon forgatták.

Régen Hollywood sokszor elkövette azt a hibát, hogy olyan játékok alapján készített filmet, aminek nem, vagy alig volt értékelhető története. Ez a közelmúltban megváltozott az olyan franchise-ok adaptációival, mint az Uncharted vagy a The Last of Us. Így aztán érdekes ötlet a Gran Turismo alapján mozit forgatni.

Most egy bemutatóvideó mondja el, hogy van értelme a filmnek, hiszen részben igaz történet alapján készül, és nagyon közel áll a játékok világához.

A film ugyanis Jann Mardenborough igaz történetén alapul. Ő egy brit rajongó volt, aki 2011-ben megnyerte a GT Academy versenyét, majd Le Mans-ban és a japán Super GT sorozatban versenyzett. Most megjelent egy rövid videó, melyben amellett, hogy láthatjuk a Hungaroringet, betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé. Nem mellesleg benne lesz a filmben a Stranger Thingsből ismert David Harbour is, mint Jann edzője.

 

Igen, a filmet nagyrészt Magyarországon forgatták, főleg természetesen a Hungaroringen. Tekintettel arra, hogy 2016-ban ért véget, abban sem vagyunk biztosak, hogy Gran Turismo játékosok ismerik a GT Academy-t, főleg nem a nagyközönség, de legalább nem csak egy átlagos akciófilmet csináljanak belőle. A GT Academy a Nissan és a Sony tévéműsora volt, ami alternatív utat kínált a valós autósportba. A GT Academy lehetőséget nyújtott a Gran Turismo játékosoknak, hogy a valós életben is profi versenyzővé váljanak.

A Gran Turismo film idén augusztusban kerül a mozikba, így hamarosan biztos kapunk egy rendes előzetest is.

Egyébként összegyűjtöttünk minden adaptációt, ami játék alapján készül:

Lesz mit nézni! – Íme az összes létező film és sorozat, ami videojáték alapján készül

 

×