Ezt senki nem ússza meg! - Már az Xboxos játékokért is többet kell fizetni
A videojátékos világ minden szegletét utolérte a drágulás.
A videojátékos világ minden szegletét utolérte a drágulás.
A videojátékos világ minden szegletét utolérte a drágulás.
A jelenlegi globális gazdasági helyzetben egyébként sem olyan meglepő, ha egyik napról a másikra többet kell fizetnünk valamiért, a videojátékok világában azonban egy ideje már kacérkodnak a drágulás lehetőségével.
Pontosabban már kezdik hozzászoktatni a játékosokat a magasabb árakhoz, melybe előbb a Take Two, a Sony, majd egyre több stúdió és kiadó állt bele. Az egyik utolsó bástyára a régi árazásnak a Microsoft volt, de legutóbb már maga Phil Spencer kezdte hozzászoktatni az Xbox tulajdonosokat a 70 dolláros, forintban közel 27-30 ezer forintos árcédulához.
A drágulás pedig most ért el a redmondiak küszöbére, így 2023-tól kezdődően Xboxon és PC-n is többet kell kicsengetni a legújabb saját gyártású címeikért.
A Microsoft az amerikai IGN-nek azt is elárulta, hogy az első játékok, melyek már az új árazással kerülnek a boltokba, a Starfield, Redfall és az új Forza Motorsport lesznek. Ezekért már 70 dollárt – 70 eurót – körülbelül 27.000 forintot kérnek majd el, bár a forint folyamatosan ingadozó és roppant gyenge árfolyamát látva ez akár ennél is több lehet.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a drágulás a szent tehén Game Passt is érintené, de mivel Spencer korábban a népszerű játékszolgáltatást is ebbe a kalapba sorolta, így szinte borítékolható, hogy hamarosan – néhány héten, esetleg hónapon belül annak is megemelik a havi és az éves díját. Hogy pontosan mennyivel, arról csak találgatni lehet, de az biztos, hogy a közel 30.000-es árakat látva még drágábban is a legköltséghatékonyabb opció lesz a játékra.
A videojátékok drágulásának egyébként elsősorban nem a jelenlegi infláció a fő okozója, az csupán felgyorsította a folyamatokat. Az új megjelenésű játékok ára ugyanis már hosszú-hosszú évek óta nem követi a piacot és az előállítási költségeket, így a kiadók hiába büszkélkedhetnek egyre növekvő eladásokkal, a profitjuk valójában csak kicsit növekedett. Ezen kezdtek el korrigálni a játékipari vállalatok az új árakkal – bár az egyre keményebb gazdasági válságot tekintve néhány éven belüli újabb áremelkedés sem lenne valószínűtlen.
Mit kapjak karácsonyra? A legjobb gamer ajándék az, aminek Te is örülnél – mutatunk tízet!
