A Riot Games mellett ezúttal mi is kaszálhatunk.

Ahogy arra számítani lehet kedd délután újabb Valorant frissítés érkezett a szerverekre. Első körben az NA és LATAM régió kapta meg a fájlokat, az európai szerverek magyar idő szerint szerda délelőtt 8 óra környékén éledeznek majd. A korábban belengetett Halloween ihlette skincsomag szintén debütál, ám sok újdonságra ezúttal nem kell számítanunk. A Riot Games munkatársai is elismerték, hogy ezúttal bizony a hibajavítások, bugfixek voltak középpontban.

Nézzük is, hogy mivel kecsegtet a Valorant v5.09!

A fejlesztők szó szerint csak „BUGS”  szekcióval jelentkeztek, így sem pálya, sem ügynökváltozásokra nem kell készülnünk az elkövetkezendő két hétben. A legtöbb hibajavítás nem meglepő módon Harborhoz érkezett, több képességén is finomhangoltak a fejlesztők. Néhány pályán vizuális és mechanikai gondok is voltak azokkal, remélhetőleg most már minden úgy működik, majd, ahogy kell. Amit még érdemes kiemelnünk, hogy Skye ‘Seekers’ képessége mostantól Reyna Dismissed és Yoru Dimensional Rift állapotában nem rak debuffot a karakterekre. 

Halloweeni kollekció

Ahogy már sejteni lehetett, megérkezett a Soulstrife nevet viselő Bundle. Az alábbi skinek kapnak újabb textúrákat:

  • Melee
  • Phantom
  • Guardian
  • Ghost
  • Spectre
  • Spray / Card sem maradhat ki

Most már hivatalos képet is kaptunk a szerdán Store-ba kerülő csomagról. Az egyes skinek 1775 VP-be, a kés 3550 VP-be, míg a komplett Bundle 7100 VP-be kerül majd. Ez bizony már a magasabb szintű árszegmens, éppen ezért is csodálkoznak sokan, hogy egyetlen egy upgrade lehetőség lesz és további variánsokra sem számíthatunk.

A borítókép illusztráció. 

1,4 millió forint értékű ajándékot ad INGYEN a Blizzard a WoW-játékosoknak

×