A legendás taktikai játék összes kötelező része a tiéd lehet egyetlen zacskó chips áráért.

A Commandos-sorozat egykoron egyet jelentett az izometrikus nézetű taktikai háborús játékok műfajával, ami a legendásan nehéz játékmenetének hála még azoknak is beégett az emlékezetébe, akik emiatt nem is tudták végigjátszani. A legtöbben azonban édes nosztalgiával tekintünk vissza a kedvenc kommandósainkra, akik halált megvető bátorsággal vetették bele magukat még a legveszélyesebb missziókba is.

A Commandos csillaga azonban 2003-ban leáldozni látszott, és ugyan pár évvel később érkezett egy vegyes fogadtatású folytatásféle, majd 2020-ban egy remasterelt kiadás, a sorozat maga 19 évvel ezelőtt tulajdonképpen véget ért.

Ezzel együtt a műfaj lángja is halványulni látszott, az utóbbi időben viszont olyan nagyszerű alkotásokkal kezdték el újra táplálni, mint például a Shadow Tactics, vagy a Desperados 3. Ennek köszönhető, hogy egyre többen kapnak rá a taktikai műfajra, ez pedig remek apropót szolgáltathat arra, hogy az újoncok is megismerjék a Commandos világát.

Ezért is nagyszerű, hogy most alig több, mint 400 forintért a teljes Commandos-sorozat kipipálható.

A Fanatical legújabb csomag akciójában a kult-klasszikus 1998-as első rész, a Behind Enemy Lines és annak különálló kiegészítője, a Beyond the Call of Duty, illetve a még ennél is jobban sikerült Commandos 2: Men of Courage, és az első 3D-s motort használó harmadik rész kapott helyet.

A kulcsokat a Steam felületén lehet a játékokra váltani, amivel a műfaj és a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlott is élnie. Az akció nem időkorláthoz, hanem a kulcsok számához van kötve, azaz érdemes nem elnapolni a vásárlást, ha nem akarsz lemaradni róla. 

Mindeközben az Amazon akciójáról sem érdemes lemaradni:

Akciófigyelő | 4+30 szuper játékot osztogat nyári ajándékként az Amazon

 

×