Banner

Tíz év hosszú idő.

Hosszú búcsúlevélben köszön el Csizmazia „Cheese” Gábor „A Hetedik Sor Közepe” című filmblog egyik alapító tagja és vezetője.

A filmblog már 10 éves múltra tekint vissza és Gábor beszámolója alapján, a blog sosem generált rendes bevételt,  készítői a filmipar és az írás szeretete miatt, szabadidejüket áldozták fel az oldal érdekében. A kevés de elszánt tagja a csapatnak sok szép dolgot ért el az évek során, pályázatokat, nyereményjátékokat, programokat, kvízesteket szerveztek. Végül lehetőségük nyílt saját dokumentum filmük kiadására is.

banner

kép forrása: prae.hu

A „Volt egyszer egy téka” 2018-ban jelent meg többnyire közösségi finanszírozásból és felvonultatta a magyar színészvilág krémjét. A témája az Odeon videótéka, amely a 80-as évek nosztalgikus filmkölcsönzési világába röpít minket vissza, ahol a filmnézés élménye teljesen más súllyal bírt az átlagember életében.

Példás volt az oldal közösség építésből is, a sok esemény aktivizálta a filmek kedvelőit és fórumaikon a jól kifejtett kritikák és vélemények mellett a humor uralkodott.

Reméljük az oldal munkatársai élvezik majd a jó megérdemelt pihenést.  

×