A Bulikirály olyan helyeken is felbukkant, amelyekre még a legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna. Ami pedig még ijesztőbb, hogy működik a dolog.

2022. 04. 13. – Zhuge Liang, vagy ahogyan még nevezték: Kongming, a kínai Han-dinasztia bukása után mintegy hatvan évig fennálló Három királyság korszakának (Vejre, Sura, Vura) Shu Han állam kancellárja, majd régense volt, akit a korának egyik, ha nem a legjobb stratégájának tartottak. A vezetése alatt virágzott a gazdaság, sikert sikerre halmozott, az emberek pedig egy visszavonultan élő bölcsnek tartották.

Ez azonban egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy ha kell, részt vegyen a csatákban, így esett, hogy az egyik során súlyosan megbetegedett, ami végzetesnek bizonyult a számára. Persze megpróbálkozott bizonyos élethosszabbító rituáléval, ez végül nem vált be, és 54 éves korában elhunyt.

A halálos ágyán azonban azt kívánta, hogy bárcsak újjászületne egy békésebb világban, ahol az állandó háborúzás és politizálás helyett önfeledten élhetné az életét. 

Így esett, hogy Kongming egyszer csak a modern Tokió bulinegyedében eszmél fel, ahol semmi más dolga nincs, mint egy feltörekvő énekessel az oldalán belevesse magát a neonfényes éjszakába. Ezzel a felütéssel veszi kezdetét a Ya Boy Kongming! bizarr anime, aminek főcímdala sokaknak ismerősen csenghet majd.

Kongming természetesen egy létező történelmi személy volt, aki valóban idő előtt távozott, a halálát és újjászületését viszont Yuto Yotsuba és Ryō Ogawa színezte ki ennyire a Ya Boy Kongming! című mangában. Ez alapján készült a 2022 áprilisában induló azonos című anime, amely főcímdalát nem mellesleg Tarcsi Zoltán, közismertebb nevén Jolly szerezte – szúrta ki a Telex.

A szám címe Chikichiki Banban, amit a magyarok leginkább Bulikirályként, esetleg Ciki Ciki Bam Bamként ismerhetnek. 

Jolly egyébként valóban fel is van tüntetve a stáblistában, mint zeneszerző, a legmeglepőbb azonban az lehet, hogy az egész mennyire jól működik. Persze egyén válogatja, de a picit módosított, az alapjaiban viszont változatlan, japánra átültetett Bulikirály tényleg jól rezonál az animével, és talán egy kicsit még fülbemászóbb is, mint az eredeti.

Pedig az is nagyot ment, és nem csak Magyarországon. Ahogyan a Telex is megjegyzi a nemzetközi zenés-táncos is szcénában elképesztően nagyot futott Jolly a számával, amire külön koreográfiákat találtak ki a világ minden táján. Van, amelyik több milliós nézettségnél jár, de akad koreó egyenesen a K-pop hazájából, Dél-Koreából is.

 

 

Ezt is érdemes elolvasnod:

Képes vagy-e megkülönböztetni a valódi fotókat az AI generált képektől?

×