Szinte minden gamer kipróbált már valamilyen lövöldözős játékot. Ilyenkor a csatatéren érezhetjük magunkat, de nem igen indulunk utána háborúba. Van, aki mégis.

Egy amerikai gamer egyszer csak gondolt egyet, felmondott a munkahelyén és elindult Szíriába, hogy az ISIS ellen harcoljon. Most azt állítja annak köszönhetően élte túl, hogy sok tapasztalatot szerzett a Call of Duty játékokban.

John Duttenhofer tavaly áprilisban utazott Szíriába, hogy csatlakozzon a kurd Népvédelmi Egységekhez (YPG) Rakkában, mely várost tavaly októberben végül felszabadították az ISIS alól. John a Daily Mail-nek azt mondta, hogy naponta tizenhárom órán át játszott FPS-eket, így harci készségekhez és a fegyverek alapvető ismeretéhez jutott. Ennek köszönhetően élte túl hat hónapig a háborús zónában.

Kép forrása: Daily Mail

„Édesanyám megpróbált meggyőzni, hogy maradjak, de tudta, hogy ezzel csak azt éri el, hogy még inkább menni akarok. Egyrészt önző módon harcolni akartam az ISIS-el, másrészt nagy dolgok részesévé akartam válni. Nem féltem a haláltól, vagy ilyesmi” – mondta.

John először 2015-ben döntött így, miután az úgynevezett Iszlám állam által elkövetett borzalmas bűncselekményekről olvasott. Eladta az autóját, inkább biciklivel ment munkába. Felvette a kapcsolatot az interneten a YPG tagjával, s mielőtt útnak indult harci felszerelést vásárolt. Kurdisztánban találkozott más önkéntesekkel a világ minden tájáról, néhány hétig pedig kurd katonai kiképzésen vett részt.

„A videojátékokban szerzett tapasztalat valóban felbecsülhetetlen értékű. Megtanultam, hogy hogyan használjam a fedezéket, hogy ne álljak meg nyílt terepen, és egyéb stratégiákat ahhoz, hogy ne öljenek meg. Amikor kicsi voltam akár 13 órát is játszottam egyhuzamban.”

Kép forrása: DailyMail

John végül február 12-én visszatért az Egyesült Államokba, miután a tavaly hat hónapot töltött a kurd katonák mesterlövész egységével. Azt mondta „csalódott”, hogy ő maga nem ölt meg egyetlen terroristát sem.

John azután döntött úgy, hogy elhagyja Szíriát, hogy Rakka felszabadult és önkéntes bajtársa, a 24 éves brit Jack Holmes meghalt a csatában. John két hétet töltött Európában, meglátogatva Holmes sírját is. Otthon most megpróbál újra hétköznapi életet élni.

„Úgy érzem, még mindig ugyanaz az ember vagyok. Nem vagyok kemény fickó vagy ilyesmi. Csak remélem, hogy bölcsebb lettem. Mielőtt elmentem, nem voltam elégedett, mert általában úgy éreztem, mintha nem csinálnék semmit. Most szeretném élvezni az életet” – mondta.

Ha kíváncsi vagy John teljes történetére, olvasd el a DailyMail riportját.

×