Kicsit több a megkötés, mint az Nvidia-nál.

A héten megnéztük már, hogy milyen módon kapcsolhatjuk be az Nvidia driverben megtalálható „FPS boostoló” megoldást, az Nvidia Image Scalinget. Jogosan merülhetett fel a kérdés, hogy vajon létezik-e valamilyen hasonló AMD alternatíva. Nem titok, hogy a vörös óriás márciusban gyakorlatilag integrálta az FSR 1.0-át az aktuális driverekbe, így a megfelelő videókártyák tulajdonosai értékes képkockákat nyerhetnek a bekapcsolásával. Nem gondolták túl a nevet, egyszerűen RSR, Radeon Super Resolutionre keresztelték az új fejlesztést.

Papíron bármilyen olyan játékkal működik az RSR amely „Fullscreen” állapotban a natív felbontás alá engedi állítani a saját felbontását. Egy hátulütője mindenképpen van: míg az Nvidia megoldása akár Maxwell architektúrájú videókártyákon is fut, addig AMD esetén az RDNA 1 és 2 támogatott csak, így legalább RX 5000-es kártyára lesz szükségünk.

Nézzük is, hogy kapcsolhatjuk be az RSR-t!

Első körben nem árt frissíteni a driverünket, hiszen meglehetősen új opcióról beszélünk, könnyen előfordulhat, hogy az aktuálisan feltelepített illesztőprogram nem tartalmazza még az RSR-t. Ezt megtehetjük az AMD szoftveren belül is, de ha biztosra akarunk menni, akkor felkereshetjük az AMD weboldalát is. 

A sikeres telepítés után az AMD Software Adrenalin Edition-t megnyitva a jobb felső sarokban kell keresünk egy fogaskerékre hajazó ikont. Ez visz minket a beállításokba, ahol a „Graphics” fület kell becéloznunk.

Szerencsére a fejlesztők nem dugták el az opciót, a Graphics Profile legelső állítható menüpontja a Radeon Super Resolution. Kapcsoljuk át „ON” beállításra, ekkor a program figyelmeztet minket, hogy villoghat a képernyő egy ideig, fogadjuk el, máris készen áll a használatra az algoritmus.

Ahogy az Nvidia NIS esetében, úgy az RSR-nél is a játék felbontásán kell állítanunk in-game. A Display Mode az minden esetben Fullscreen legyen, a felbontásra nincs külön kitétel, az egyetlen fontos tényező az, hogy alacsonyabb legyen, mint a monitorunk natív felbontása. Érdemes több értéket is kipróbálni, hogy belőjük az arany középutat az extra FPS és a még vállalható képminőség között, ez egyénenként eltérő lehet.

Jó próbálgatást kívánunk!

https://leetgaming.com/2022/04/05/regebbi-kartyakon-is-mukodik-igy-kapcsold-be-az-nvidia-beepitett-fps-boosteret/

https://leetgaming.com/2022/03/28/warzone-clash-royale-mortal-kombat-indul-a-samsunggamer-nights-2-0/

×