Régóta pletykálták már a létezését.

A Rainbow Six Siege mobilos változatáról régóta pletykálnak iparágon belül. Tavaly októberben már olyan Reddites bejegyzések is megjelentek, melyben többen is azt állították, hogy belsős tesztelés alatt van a telefonos verzió és erről árulkodtak az akkoriban élesedő kérdőívek is. Az Area F2 személyében korábban egy fejlesztőcsapat elhozta valamilyen szintén Androidos telefonokra a R6S élményt, ám a Ubisoft hamar jogi útra terelte a dolgot, hiszen erőteljes párhuzamokat lehetett vonni a két játék között.

Április elején hivatalosan is bejelenthetik a Rainbow Six Siege Mobile-t!

 

Tom Henderson, az eddig szinte soha nem hibázó leaker linkelte csütörtök késő délután az Exputer.com bejegyzését, melyben több belsős információt is megtudhatunk az érkező játékkal kapcsolatban:

  • A pontos bejelentésre valószínűleg április 6-án kerül majd sor
  • A játékot a korábban már telefonos játékokkal bizonyított WeGame (Tencent) stúdióval együtt fejleszti a Ubisoft
  • Kapunk majd egy hivatalos Trailert is
  • Nagy eséllyel a kész játék 2023-ban érkezhet majd csak meg

Bővebb információkra április elejéig várnunk kell, ám az is szinte biztosra vehető, hogy ingyenes címről beszélünk majd, mely a fejlesztők szerint jelentős szeletet kér majd magának a mobilgaming tortájából. Már csak két hét és minden kiderül!

Láthatatlan lesz az MMR a Rainbow Six Siege Ranked 2.0-ban

×