Nagyon is közelít a jelenlegi helyzet afelé, hogy a FIFA licenc kezd egyre kevésbé előnyössé válni az Electronic Arts számára.

Az elmúlt évtizedekben teljesen kiszámíthatónak lehetett mondani az életünket: minden évben megérkezett az aktuális FIFA és PES, nekünk már csak választanunk kellett. Igazából ezt a folyamatot a Konami szakította csak meg az eFootball megjelenésével, ami a free-to-play irányba tendált inkább, viszont hamar rá kellett jönni, hogy csupán az elmúlt év egyik legrosszabb játékát kaptuk.

Forrás: www.technopixel.org

Ezt már csak az követte, amikor Cam Weber, az EA Sports Group ügyvezetője közölte, hogy felülvizsgálják a FIFA-val kötött megállapodást, ugyanis tervben van, hogy a jövőben más néven jelenjen meg a világ legsikeresebb sportjátéka.

A GameStar információi szerint előkerült ismét a téma Andrew Wilson által egy megbeszélésen, az ott elhangzottakat pedig a Video Games Chronicle szellőztette meg: az Electronic Arts ügyvezetője szerint a kiadó még jobban is járhat azzal, ha majdnem 30 év után a FIFA nélkül építi tovább saját focimárkáját. A jelenleg érvényes megállapodás szerint az idei játék még FIFA 23 néven fog megjelenni, hiszen az előbb említett egyezmény a 2022-es katari VB után, az év végén fog lejárni. Wilson így fogalmazott:

„Egy olyan évben, amikor nincs világbajnokság, voltaképpen csak négy betűt kapunk a FIFA-tól, amit a doboz borítójára rakhatunk, mindezt egy olyan korban, amikor az emberek már nem is látják azt a dobozt, mert digitálisan vásárolnak. Persze más a helyzet a labdarúgó-világbajnokság évében, mert hozzáférünk mindahoz, ami a vb-vel jár, ám éves alapon szemlélve a foci globális kontextusát meg kell állapítanunk, hogy a világbajnokság fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Van 300 másik licencünk, amiből pont azok a tartalmak származnak, amelyek a leginkább lekötik a játékosainkat.”

Forrás: www.wihel.de

Jelenleg az EA feje a megállapodást a franchise növekedését visszafogó gátnak nevezte, mivel annak értelmében csak bizonyos, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel szerződött márkák jelenhetnek meg, valamint a FIFA licenc egyértelmű határokat szab abban is, hogy milyen játékmódok készülhetnek.

„A játékosaink több játékmódot szeretnének, nem csak 11v11-et, valamint az eddigiektől eltérő játékmenetet. Keményen harcolunk a FIFA-val, hogy elfogadtassuk velük mindazt, amit létre szeretnénk hozni, mert úgy érvelnek, hogy a licenc csak bizonyos kategóriákra vonatkozik.”

Wilson közölte, hogy Gianni Infantino-nak, a FIFA-elnökének is elmondta a problémákat, de nincs róla meggyőződve, hogy képesek lesznek kidolgozni egy mindkét félnek kölcsönös újabb megállapodást. Sőt, úgy gondolja, hogy hosszú távon több bevételre és több rajongóra, részükről pedig még nagyobb fokú aktivitásra tehetnek szert.

Kérdés, hogy – amennyiben nem sikerül a megállapodás – milyen eredményt érhetnek el a következő évben. Bár, az is lehet, hogy ez csak egy olyan kommunikációs taktika, amivel kicsit lejjebb lehet nyomni a licencdíjakat.

Ti mit gondoltok?

Forrás: www.gamestar.hu

Kiemelt kép: www.firstsportz.com

Ezt olvastad már?

Íme egy kis találgatás, előrejelzés a közelgő Silver Stars kapcsán!

 

https://bit.ly/3JFrSnw

×