Már a CTRL+ALT+DEL sem lesz a régi - Nagyot változik a Windows 11 feladatkezelője
A Microsoft már dolgozik a háttérben.
A Microsoft már dolgozik a háttérben.
A Microsoft már dolgozik a háttérben.
A Microsoft hivatalosan október 5-én adta ki a Windows 11 első, kész verzióját. Azóta szinte heti rendszerességgel érkeznek kisebb-nagyobb frissítések, hogy javítsanak az operációs rendszer funkcióin vagy épp a teljesítményén. Az első hetekben gondok voltak bizonyos hardverekkel is, de ezeket a csorbákat is sikerült kiküszöbölnie azóta a redmondi fejlesztőcsapatnak.
A Microsoft minden évben két fő csomaggal jelentkezik az operációs rendszerhez, tavaly a 21H2 névre hallgatót már tartalmazta a Windows 11, a 22H2 pedig valamikor kora tavasszal érkezhet meg a felhasználók gépeire. Az már kiderült, hogy a legnagyobb durranás az Androidos appok támogatása lehet majd, de végre a többmonitoros setupoknál sem kell a fő monitorunkon keresni az időt, hiszen minden tálcán ott lesz már.
Hozzányúlnak a feladatkezelőhöz is!
Az új design
A tesztereknek szánt Insider verzióban a Microsoft már ott rejtegeti a Task Manager átdolgozott designját, melyet egy kis trükközéssel kellett elővarázsolni a FireCube névre hallgató felhasználónak is. A CTRL + ALT + DEL, de még egyszerűbben CTRL + SHIFT + ESC kombinációval előhozható alkalmazást általában akkor hívja elő a felhasználók többsége, ha valamilyen problémába ütközött és rá kellene nézni az egyes komponensek kihasználtságára vagy épp ki kellene lőni egy-egy futó programot.
A jelenlegi design, fülekkel
A Windows 11 designjától jelenleg eltér a mostani, ám szerencsére azért nem olyan rossz a helyzet, mint például egy Windows XP-s kinézetet megtartó lemezkezelő esetén. Az új felület a Wndows 11-et meghatározó „Fluent Design” stílusnyelvet fogja használni és a szerkezetét is átalakítja a Microsoft. A pontos megjelenési dátum egyelőre még nem ismert, sokak szerint csak ősszel debütál majd az akkor aktuális nagy frissítés keretein belül.
Érkezik az első komolyabb Windows 11 frissítés – Ezekre az újdonságokra számíthatunk