Olyan nehéz helyzetbe került a Warzone, hogy lassan már nem lehet megkülönböztetni a tehetséges játékost a csalóktól, vagy fordítva.

Mindenki tudja, hogy a Warzone már hónapok óta nagy bajban van a csalók miatt. Ami még rosszabb, hogy ezek a csalók nap mint nap fejlődnek. Már nem csak az átlagos aimbot és wallhack kombinációt használják. Néha még a Silent Aimet, vagy akár speed hacket is benyomják.

Lassan tényleg nem lehet úgy játszani, hogy ne találkoznál egy nap legalább egy  csalóval. Vannak olyanok, akik büszkén mutogatják a dolgot, de természetesen többségében inkább próbálják elrejteni, hogy bármiféle csalást használnának és így próbálják a győzelmet megszerezni, vagy esetleg akár streamelni is.

Nos itt az igazi probléma.

Rengeteg ügyes és tehetséges játékos nyomja a Warzone-t, hiszen a világ egyik legnagyobb játéka, és sokszor kerülhetünk velük is egy lobby-ba a „tökéletesen” működő SBMM-nek köszönhetően. Vegyük például Nate Gibsont – iszonyat tehetséges MnK játékos és természetesen rengetegszer hallja, hogy „lecsalózzák”.

 

És valljuk be őszintén, mi is mondjuk néha egy-egy killnél, hogy „Na, ez biztos csalt!”. Észrevettem magamon is, hogy sokszor ez a reakcióm, ha megölnek, de a kill cam teljesen tiszta és máris rosszul érzem magam. Biztos veletek is volt már hasonló eset, amikor megöltetek valakit és hallottátok a dead chatben ahogy éppen átkoztak titeket, hogy mekkora csalók vagytok.

A lényeg, hogy manapság iszonyat nehéz megkülönböztetni egy tehetséges játékost egy csalótól és ebben pl. a streamerek sem segítenek, amikor lebuknak élő adás közben. 

 

Szóval lehet sokszor lecsalózunk valakit, aki teljesen tisztán játszik, illetve lehet fordítva is, és szerintem ez a legrosszabb mellékterméke a Warzone hacker problémájának. Nem lehet megtalálni a valódi tehetségeket, hiszen már a streamerek is állandó vádaskodásnak vannak kitéve.

Ti sokszor mondjátok a játékosokra, hogy csal?

https://leetgaming.com/shop/back2school/

×