A sok kisebb változtatás mellett Akshan és Amumu is változtatásokon megy át a 11.17-es patch-ben, a SoloQ élmény fenntartása miatt.

A Riot vezető játéktervezője, Jeevun „Jag” Sidhu elmondta, hogy a 11.17-es változtatások enyhébbek lesznek, mint más patch-ek, amiket a múltban láttunk. Elméletileg csak néhány rendszermódosítást és hős módosítást tartalmaz. Ami a buffokat illeti, a listán olyan kedvencek szerepelnek, mint Ekko, Evelynn, Lissandra, Nami, Senna, Teemo és Xayah, míg az olyan hősök, mint Akshan, Amumu, Gangplank és Lucian kiigazításra kerülnek.

Bár érdekes, hogy azt állítja, hogy enyhébbek lesznek a változtatások, miközben Viego erős nerfeket kapott.

Ahogy Jag mondta, a buffot kapó bajnokok közül nem sokan kaptak játékidőt a profi színpadon jelenleg. Ekko, Lissandra, Nami és Senna mind 50 százalék körüli győzelmi arányon mozognak a Plat rangokon és magasabb szinteken. Míg Evelynn, Teemo és Xayah 49 százalék alatti győzelmi arányon állnak a Champion.GG szerint.

Akshan a 11.17-ben több módosítást kap majd a felszerelésén, miután a megjelenés első hónapjában alulteljesített. A Rogue Sentinelt egy nappal a megjelenése után buffolni kellett, és egy micropatch-ben másodszor is buffolták, mivel alacsony volt a győzelmi aránya, ahol a játékosok nehezen találtak módot arra, hogy befolyásolják a játékot.

Az új bajnok úgy lett tervezve, hogy a játék későbbi szakaszában egy kicsit visszaessen, de az elmúlt néhány iterációja túl erősen csökkentette a hatékonyságát a késői játékhelyzetekben. Ezek a közelgő változtatások talán több módosításban merülnek majd ki, mint hogy a Grapple Gun-rajongónknak több lehetőséget adjanak néhány Scoundrels elintézéséhez.

Arról is írtunk már nektek, hogy Amumu is a Riot figyelme középpontjában állt az elmúlt héten. A fejlesztők néhány változtatást terveznek a felszerelésén.

További részletek a közelgő patch-ről a hét folyamán jelennek majd meg, és elvileg augusztus 25-én érkezik majd. https://leetgaming.com/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

forrás: dotesports

×