Tényleg botrányos ground loottal debütált a Warzone ötödik szezonja?
Ismét két oldalra szakadt a közösség.
Ismét két oldalra szakadt a közösség.
Ismét két oldalra szakadt a közösség.
Múlt hét végén érkezett meg a Warzone és Cold War legújabb frissítése. Az ötödik szezon rengeteg újdonsággal gyarapította a játékokat. Új kozmetikai elemek, új fegyverek is debütáltak, de természetesen a fejlesztéseknek és hibajavításoknak sem lettünk híján. Ezekről készítettünk egy összefoglalót is, melyet >IDE< kattintva érhetsz el. Van egy dolog azonban, amiben a felhasználók nagy része egyetért:
botrányosra sikerült a Season 5 ground loot felhozatala!
Rengeteg felhasználó fejezte ki nemtetszését a játék különböző közösségi felületein. Állításuk alapján a Season 4 megfelelő lootja után a Season 5 hatalmas csalódás. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a rengeteg „eldobott” Tec9, MG82, M60 vagy egyéb számukra „használhatatlan” fegyverekkel. Természetesen azért itt sem teljes az egyetértés, hiszen egy rétegnek épp ezek a tárgyak fekszenek jobban a „meta” stukkerekhez képest.
Több tartalomgyártó szerint is szükség volt a ground loot átdolgozására, hiszen az előző szezonban szinte pár hely átfésülésével pikk-pakk összekaparhattunk magunknak egy meta buildet. Jelenleg jobban meg kell küzdeni a kellemesebb fegyverekért, mely tovább fokozhatja az izgalmakat. Mindkét oldalt meg tudjuk érteni, kíváncsian várjuk a hosszú távú tapasztalatokat.
