A következő FIFA játék megjelenéséig ugyan van még egy kis idő, de jónak látták, ha nevetségesen olcsóra akciózzák a jelenlegi etapot.

Nyilván mindenki számított arra, hogy valamikor a nyár folyamán konzolszerte jóárasítják majd a Fifát, hiszen az új rész megjelenéséhez közeledvén még jól el kell adni belőle még néhányat. Nos, a leárazás eljött, csak arra nem számított senki, hogy ilyen olcsón fogják körülbelül a játékosok után hajítani.

Az a helyzet ugyanis, hogy a FIFA 21 a PS Store-ban most mindösszesen 3490 forintért rabolható, ennyi pénzért pedig valóban egy jó vétel – függetlenül attól, hogy két és fél-három hónap múlva már a 22-esen fogunk őrjöngeni.

Az akcióval azonban nem árthat sietni, ugyanis pár nap múlva, egészen pontosan július 7-én visszamászik az eredeti 23.990 forintos árára, annyiért pedig már messze nem lenne olyan jó üzlet, mint most. Az olcsó Fifát a PlayStation konzol boltjában az arra vonatkozó akciós menüpontból érheted el, vagy PC-n a PS profilodba bejelentkezve INNEN.

 

https://leetgaming.com/?s=zowie&post_type=product

×