Úgy tűnik, hogy mostanában igen jelentős százalékban vannak jelen a botok. Ennyire nem lenne játékos a meccsekben?

A botok kérdése azóta kérdés a PUBG-ben, mióta a fejlesztők bejelentették. A PUBG Corp. magyarázata szerint a botokra azért van szükség, hogy ne kelljen olyan sokat várni, és a meccsek gyorsabban elinduljanak. Természetesen a rajongók azt gondolják: mindez annak köszönhető, mert egyre kevesebben játszanak a játékkal. Ez persze csak részben igaz, hiszen a játéknak még most is hatalmas a játékosbázisa, azonban a rengeteg pálya miatt egyes mapokon kevés ember gyűlhet össze. Ezért lehet szükség a botokra.

Ez szép és jó, ám egy játékos tapasztalata szerint a meccs 80 százalékát botok töltik ki. Valóban így lenne?

A Redditen egy PUBG játékos írt arról nemrég, hogy miután konzolról átjött PC-re játszani, megvizsgálta a meccseit a Pubglookup alkalmazásban. Utóbbi képes megmutatni, hogy egy-egy meccs során az ellenfelek hány százaléka volt bot. Természetesen igaz, hogy az új játékosok gyakrabban találkoznak AI ellenfelekkel.

„Láttam, hogy egy frissítésben nemrég a botokat visszavették, de a Pubglookup szerint az elmúlt 10 meccsem során 80% botot tapasztaltam” – írta a játékos.

Lehetséges lenne, hogy ilyen sok AI ellenfél van?

A botok számát, amelyekkel játékról játékra találkozol, a Matchmaking Rangod (MMR) határozza meg. Minél képzettebb vagy, annál kisebb az esélyed arra, hogy botokkal találkozol a meccseken. Szóval az új játékosok gyakrabban találkoznak velük.

A meccsenként jelenlévő botok száma nagyban változhat. Lassú napokon, amikor kevesebben játszanak, a lobby-k akár 95 %-ban is tele lehetnek botokkal. Viszont egy forgalmas napon a lobby-k körülbelül 20 százaléka mesterséges intelligenciával rendelkező játékosokból áll. Ám a százalékok sokszor változnak.

A botok leleplezése

Persze a játék során sok dologból lehet tudni, hogy botot látunk-e. Ez egyik jellemző a botok mozgásuk, valamint a nevük. Majdnem minden botnak van egy alsóvonás a nevében, emellett a legtöbb bot neve halandzsának tűnik. Péládul: “ILu_vPotato” és “Kr__hang”. Persze néha nehéz eldönteni, hogy egy ellenfél bot, vagy valaki nagyon furcsán, gyanúsan viselkedett?

PUBG Lookup nevű oldal sok más adat mellett azt is pontosan megmondja, hogy a mérkőzésedben mely játékosok voltak botok. Ez az oldal rendkívül részletes meccsadatokat követ, beleértve a botok számát, a botok százalékos arányát, a botok ranglistás helyezéseit és a meccsen elért botölések számát.

Miután megkerested a játékbeli nevedet a PUBG Lookup-on, fordítsd figyelmedet a játékosprofilod Bot ellenfelek szakaszára. Itt megtekintheted a legutóbbi meccseidben szereplő botok teljes számát, valamint a valódi játékosok és a botok arányát.

Ha egy konkrét mérkőzésről keresel információt, nézd meg a Legutóbbi mérkőzések menüpontot, és kattints a kívánt mérkőzésre. Ez hozzáférést biztosít a mérkőzés teljes listájához, amelyet a helyezés, a killek és a sebzés szerint rendeztek. A ranglistán az adott mérkőzés minden játékosának neve megjelenik, beleértve a botokat is. A robotjátékosokat narancssárga név jelzi, amely mellett egy robot ikon látható. A képernyő bal oldalán az adott mérkőzésen résztvevő botok teljes száma és a botjátékosok százalékos aránya látható.

Végül, a legutóbbi mérkőzéseken belül a játékosok megölése rész megmutatja, hogy hány botot öltél meg az adott mérkőzésen.

A PUBG Lookup itt érhető el.

Ha tehát valaki valóban azt tapasztalná, hogy egy meccs során az ellenfelek akár 80 százaléka bot, akkor igen, lehetséges. Úgy tűnik, hogy a PUBG-ben jelenleg ez egy természetes dolog lehet. Ez persze azt is jelenti, hogy az alacsony szintű játékosok ritkán találkoznak valódi ellenféllel.

Te milyen gyakran találkozol botokkal?

https://leetgaming.com/?s=xiaomi&post_type=product

×