A Circana csapata egy ideje már nem csak a PlayStation és Xbox platformokat figyeli, hanem a PC-s Steam számokat is monitorozza.

Manapság nem egyszerű megszerezni a PC, Xbox, PlayStation vásárlók, játékosok kegyeit. A játékstúdiók mindent bevetnek, hogy a képernyők előtt tartsák a saját közösségüket, hiszen valahogy vissza kell termelni a fejlesztések brutális költségeit. Természetesen AAA, singleplayer címek esetében a dinamika máshogy működik, hiszen ezek a megjelenést követő hetekben, jó esetben hónapban mennek hatalmasat, majd csökken az érdeklődés. Live service, online játékoknál már más a helyzet. A live service olyan videojáték-modell, amelyet folyamatosan frissítenek és bővítenek a megjelenés után, sok esetében akár éveken át. Ilyen cím az éppen aktuális COD, az ingyenes Warzone kliens, de a Fortnite és a Rocket League is ezt a tábort erősíti. Ezeknél a játékoknál könnyedén állandósulhat a több százezer, netán millió játékos. Egy-egy jól sikerült frissítés ezeknél a címeknél is meg tudja dobni a játékosszámot, elég csak a Fortnite vagy éppen a Roblox eseményeire gondolni.

Ezekkel a PC-s és konzolos címekkel játszott mindenki március legvégén

Xbox, PC, PlayStation konzolos infók

Xbox, PC, PlayStation – Circana

2026. április április 6-án meg is érkeztek a legfrissebb népszerűségi statisztikák. A számokat ezúttal is a Circana csapatának köszönhetjük, akik folyamatosan monitorozzák az Xbox és PlayStation toplistákat, statisztikákat. Egy ideje pedig már a PC ( Steam ) toplistákat sem hagyják ki, így még átfogóbb képet kaphatunk a jelenlegi viszonyokról.

PlayStation – Top 10

  1. NBA 2K26 (Előző heti helyezés: 1.)
  2. Fortnite (Előző heti helyezés: 2.)
  3. Call of Duty (Előző heti helyezés: 3.)
  4. Roblox (Előző heti helyezés: 4.)
  5. Grand Theft Auto V (Remastered) (Előző heti helyezés: 5.)
  6. Madden NFL 26 (Előző heti helyezés: 7.)
  7. Marvel Rivals (Előző heti helyezés: 6.)
  8. Rainbow Six: Siege [Tom Clancy’s] (Előző heti helyezés: 8.)
  9. Rocket League (Előző heti helyezés: 10.)
  10. ARC Raiders (Előző heti helyezés: 9.)

Xbox – Top 10

  • Fortnite (Előző heti helyezés: 1.)
  • Call of Duty (Előző heti helyezés: 2.)
  • Roblox (Előző heti helyezés: 4.)
  • Grand Theft Auto V (Remastered) (Előző heti helyezés: 3.)
  • Minecraft (Előző heti helyezés: 5.)
  • NBA 2K26 (Előző heti helyezés: 6.)
  • Rainbow Six: Siege [Tom Clancy’s] (Előző heti helyezés: 7.)
  • Rocket League (Előző heti helyezés: 8.)
  • Madden NFL 26 (Előző heti helyezés: 10.)
  • Marvel Rivals (Előző heti helyezés: 12.)

PC – Steam – Top 10

  • Counter-Strike 2 (Előző heti helyezés: 2.)
  • Slay the Spire II (Előző heti helyezés: 1.)
  • Deadlock (Valve) (Előző heti helyezés: 3.)
  • Crimson Desert (Előző heti helyezés: 6.)
  • Helldivers II (Előző heti helyezés: 4.)
  • ARC Raiders (Előző heti helyezés: 5.)
  • Marvel Rivals (Előző heti helyezés: 8.)
  • Marathon (2026) (Előző heti helyezés: 7.)
  • Rocket League (Előző heti helyezés: 9.)
  • Battlefield 6 (Előző heti helyezés: 10.)

A Counter-Strike 2 ismét visszavette a hatalmat a Steam listáján, a Crimson Desert pedig még tovább növelte a népszerűségét.

×