A Circana csapata egy ideje már nem csak a PlayStation és Xbox platformokat figyeli, hanem a PC-s Steam számokat is monitorozza.

Manapság nem egyszerű megszerezni a PC, Xbox, PlayStation vásárlók, játékosok kegyeit. A játékstúdiók mindent bevetnek, hogy a képernyők előtt tartsák a saját közösségüket, hiszen valahogy vissza kell termelni a fejlesztések brutális költségeit. Természetesen AAA, singleplayer címek esetében a dinamika máshogy működik, hiszen ezek a megjelenést követő hetekben, jó esetben hónapban mennek hatalmasat, majd csökken az érdeklődés. Live service, online játékoknál már más a helyzet. A live service olyan videojáték-modell, amelyet folyamatosan frissítenek és bővítenek a megjelenés után, sok esetében akár éveken át. Ilyen cím az éppen aktuális COD, az ingyenes Warzone kliens, de a Fortnite és a Rocket League is ezt a tábort erősíti. Ezeknél a játékoknál könnyedén állandósulhat a több százezer, netán millió játékos. Egy-egy jól sikerült frissítés ezeknél a címeknél is meg tudja dobni a játékosszámot, elég csak a Fortnite vagy éppen a Roblox eseményeire gondolni.

Ezekkel játszottak a PC-s és konzolos játékosok március elején

PC, Xbox és PlayStation Toplista

PC, Xbox és PlayStation Toplista

2026. március 18-án meg is érkeztek a legfrissebb népszerűségi statisztikák. A számokat ezúttal is a Circana csapatának köszönhetjük, akik folyamatosan monitorozzák az Xbox és PlayStation toplistákat, statisztikákat. Egy ideje pedig már a PC ( Steam ) toplistákat sem hagyják ki, így még átfogóbb képet kaphatunk a jelenlegi viszonyokról.

PlayStation – Top 10

  1. NBA 2K26 (Előző heti helyezés: 1)
  2. Fortnite (Előző heti helyezés: 2)
  3. Call of Duty (Előző heti helyezés: 3)
  4. Roblox (Előző heti helyezés: 4)
  5. Grand Theft Auto V (Remastered) (Előző heti helyezés: 5)
  6. Marvel Rivals (Előző heti helyezés: 6)
  7. Rainbow Six: Siege [Tom Clancy’s] (Előző heti helyezés: 9)
  8. Madden NFL 26 (Előző heti helyezés: 8)
  9. ARC Raiders (Előző heti helyezés: 7)
  10. Rocket League (Előző heti helyezés: 11)

Xbox – Top 10

  1. Fortnite (Előző heti helyezés: 1)
  2. Call of Duty (Előző heti helyezés: 2)
  3. Roblox (Előző heti helyezés: 3)
  4. Grand Theft Auto V (Remastered) (Előző heti helyezés: 4)
  5. Minecraft (Előző heti helyezés: 5)
  6. NBA 2K26 (Előző heti helyezés: 6)
  7. Rainbow Six: Siege [Tom Clancy’s] (Előző heti helyezés: 10)
  8. ARC Raiders (Előző heti helyezés: 7)
  9. Madden NFL 26 (Előző heti helyezés: 8)
  10. Rocket League (Előző heti helyezés: 9)

PC – Steam – Top 10

  1. Counter-Strike 2 (Előző heti helyezés: 1)
  2. Slay the Spire II (Előző heti helyezés: NEW)
  3. ARC Raiders (Előző heti helyezés: 3)
  4. Deadlock (Előző heti helyezés: 4)
  5. Resident Evil: Requiem (Előző heti helyezés: 6)
  6. Helldivers II (Előző heti helyezés: 5)
  7. Marathon (2026) (Előző heti helyezés: 2)
  8. Battlefield 6 (Előző heti helyezés: 8)
  9. Rocket League (Előző heti helyezés: 10)
  10. Marvel Rivals (Előző heti helyezés: 9)

A Marathon továbbra is erős versenyző maradt a PC-s listán, ám az Xbox és PlayStation toplistákon a TOP 25-be is alig fért csak bele.

×