Egy csomó részlet kiderült az X-akták rebootjáról: rendező, főszereplő, szolgáltató is van
A paranormális sci-fi sorozat alkotója már évek óta beszél róla. Végre hivatalos fejlemények jöttek, és már azt is tudni, hol fut majd az új X-akták.
A paranormális sci-fi sorozat alkotója már évek óta beszél róla. Végre hivatalos fejlemények jöttek, és már azt is tudni, hol fut majd az új X-akták.
A paranormális sci-fi sorozat alkotója már évek óta beszél róla. Végre hivatalos fejlemények jöttek, és már azt is tudni, hol fut majd az új X-akták.
Az X-akták reboot projektje először 2023-ban került szóba, amikor az eredeti sorozat alkotója, Chris Carter már arról beszélt, hogy Ryan Cooglert szeretné rendezőnek. És ez még utóbbi filmes döbbenetes sikert arató Bűnösök című horrorja előtt volt. Az első hivatalos fejlemény azóta váratott magára, de végre ez a nap is eljött.
A Coogler nevével fémjelzett X-akták hivatalosan pilotmegrendelést kapott a Hulu-tól, ezzel el is dőlt, hogy nálunk a platformmal szerződésben álló Disney+ fogja műsorra tűzni.
A produkció ezzel a bejelentéssel új szakaszba lépett, és megkezdődik a munka az első epizód forgatásán. A pilot egyik főszereplője már biztos, hogy A zongoraórából és a Kézipoggyászból ismert Danielle Deadwyler lesz, de még nem tudni, hogy ki lesz a partnere. Mert fix hogy lesz, hiszen a szinopszis szerint
„Két, magas kitüntetésekkel elismert, ám egymástól alapvetően különböző FBI-ügynök váratlan szövetséget köt, amikor egy olyan régóta bezárt részleghez vezénylik őket, amely megmagyarázhatatlan jelenségekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozik.”
A leírás egyértelművé teszi, hogy nem Mulder és Scully ügynök kalandjai folytatódnak (kár is lett volna erőltetni), hanem egy teljesen új páros kerül az egykori paranormális osztályra, hogy leporolgassa a polcokat és régi-új ügyeket göngyölítsen fel.
Az eredeti sorozat 2001-ben, kilenc évad után került le a képernyőről. A Fox 2016-ban és 2018-ban további két évaddal hozta vissza a szériát, Chris Carter, valamint az eredeti főszereplők, Gillian Anderson és David Duchovny közreműködésével. Két mozifilm is készült belőle: az 1998-as X-akták, majd 2008-ban az X-akták: Hinni akarok. Jelenleg sem Anderson, sem Duchovny nem köthető Coogler pilotjához, és szerintünk ez így is marad.
A reboot első részét Coogler írja és rendezi, de executive producerként is a projekt mellé áll, a Proximity Media nevű cégével. Jennifer Yale, a Légió és például az Outlander alkotója showrunnerként, míg Chris Carter executive producerként csatlakozik a munkához. A sorozat az Onyx Collective és a 20th Television gyártásában készül, Coogler és a Proximity pedig jelenleg átfogó televíziós szerződésben áll a Disneyvel.
Coogler elképzelése az X-akták újraindításáról először 2023-ban került nyilvánosságra. Akkor Chris Carter arról beszélt, hogy Coogler megkereste őt a sorozat rebootjának ötletével, és egy sokszínű szereplőgárdával. Azóta viszont nem érkezett hivatalos bejelentés a projektről, bár Coogler különböző interjúkban utalgatott rá, hogy dolgozik a sorozaton – írja a Variety.
Ryan Coogler az elmúlt években korának egyik legkeresettebb és legelismertebb filmkészítőjévé vált.
Jelenleg a díjszezon eseményein vesz részt a Bűnösök című filmjével, amelyet ő írt, rendezett és producerként is jegyez. A film 16 Oscar-jelölést kapott, ami egy év alatt a legtöbb jelölés egyetlen film számára. Coogler a legjobb rendező és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában kapott jelölést, és a mozi a legjobb film díjáért is versenyben van.
Nemrég ő lett az első fekete bőrű alkotó, aki elnyerte a BAFTA-díjat a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Korábbi munkái között szerepel a Marvel számára készített két Fekete párduc-film, a Creed-franchise és A megálló. Producerként közreműködött a kétszeres Oscar-díjas Júdás és a Fekete Messiás című filmben is.
Rekord: vérmocskos vámpírhorror kapta a legtöbb Oscar-jelölést VALAHA – Íme a teljes lista
