Ha ez igaz, a Microsoft aligha tervezte Phil Spencer távozását
Az igazgató épp az Xbox 25. születésnapjának évében jelentette be a visszavonulását. Egyre többen szólalnak meg a távozás furcsa körülményei miatt.
Az igazgató épp az Xbox 25. születésnapjának évében jelentette be a visszavonulását. Egyre többen szólalnak meg a távozás furcsa körülményei miatt.
Az igazgató épp az Xbox 25. születésnapjának évében jelentette be a visszavonulását. Egyre többen szólalnak meg a távozás furcsa körülményei miatt.
Évtizedek után lezárult Phil Spencer pályafutása a Microsoft Gaming élén – ezt maga az igazgató is megerősítette az X-en. Azt írta – és a megfogalmazás alapján sem volt ez annyira tervezett lépés -, hogy „elég ritka dolog az életben, ha egy ember tudja, mikor zárul le egy nagy fejezet az életében, de 38 Microsoftnál töltött év után számomra eljött ez a pillanat”. A vállalatnál tényleg hosszú utat járt be, végül 2022-ben lett a részleg vezérigazgatója, és most bejelentette a visszavonulását. Az irányítást Asha Sharma veszi át, miközben Sarah Bond az Xbox-elnöki pozíciójáról mondott le, szóval hullanak a fejek, na.
És az időzítés sok kérdést felvet. Az Xbox idén ünnepli a 25. születésnapját, ráadásul négy nagy cím is érkezik tőlük a közeljövőben. A hirtelen bejelentés így többeket is meglepett.
A Kinda Funny Games műsorvezetője, Greg Miller nemrég arról beszélt, hogy kapott valamilyen információt Spencer távozásával kapcsolatban, és ez alapján úgy véli, a visszavonulást egyáltalán nem tervezték el előre.
Ha ez igaz, akkor a Spencerrel és Bonddal kapcsolatos döntés sem egy jól felépített menetrend része. A vezetőváltás ugyanakkor egybeesik azzal, hogy Sharma korábban a Microsoft CoreAI részlegének elnökeként dolgozott, miközben a vállalat az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a mesterséges intelligenciára – emlékeztet a GamingBolt elemzése.
A témában Tim Gettys, a Kinda Funny pénzügyi műveleti igazgatója is megszólalt. Felvetette, hogy Spencer búcsúját akár egy jelentős eseményen is megtarthatták volna, például a Summer Game Fest során, vagy akár a Halo évfordulóján, de nem, ehhez képest váratlan bejelentés jött, ami cáfolni látszik a tervezettségről szóló felvetéseket.
Felmerült továbbá az is, hogy logikusabb lépés lett volna, ha Spencer bejelenti: ez az utolsó éve a cég élén, majd 2027 előtt távozik.
Mivel nem így történt, és a távozására senki nem számított, biztos, hogy nagy dolog történt a háttérben, ami miatt nem volt maradása. Ne feledjük, hogy most zajlik az előző éves pénzügyi eredmények beszámolós időszaka is: talán olyan számok derültek ki, amelyek megtépázták Spencer nimbuszát a Microsoftnál.
A szervezeti változások kapcsán azonban érkezett még egy, gamer szempontból különösen fontos információ: a Microsoftnál lezajlott átalakítások NEM érintik a játékstúdiókat.
Ezt Matt Booty, a nemrég kinevezett tartalomigazgató közölte, így továbbra is biztosra vehetjük, hogy a következő időszakban több jelentős játék is érkezik a kiadótól. E listán szerepel a Forza Horizon 6, a Fable, a Halo: Campaign Evolved és a Gears of War: E-Day.
A megjelenések alapján az Xbox akár története egyik legerősebb évére (és talán a következő konzol bejelentésére) készülhet, de ezért már nem Spencer aratja le a babérokat – noha az idén érkező címek nyilván az ő bábáskodása alatt fejlődtek. Minden hájjal megkent vigyora miatt sokaknak lehetett ellenszenves, de az igazgató kétségtelenül jelentős és meghatározó szerepet töltött be a márka életében.
Címlapkép: Phil Spencer X-oldala
Xbox Game Pass: ezek az új játékok jönnek még március elejéig
