A PC-játékosok és a játékáruház tagjai hónapok óta izgatottan figyelik, mikor és mennyiért jönnek a Valve újdonságai. Úgy tűnik, még tovább kell várni.

A Valve nagyjából a három új hardver bejelentésével egy időben indította útjára a Steam Hardver blogot, ahol kifejezetten a három eszközzel kapcsolatos témákkal foglalkozik. Azóta, egész konkrétan 2025 novembere óta, nem sok minden történt ebben a hírfolyamban, de a kiadó ma új bejegyzést tett közzé, benne rögtön némi mentegetőzéssel. A poszt leszögezi: nagyon szeretnék megválaszolni a leggyakrabban feltett kérdéseket, amelyeket e három új termék november 12-i bejelentése óta kaptak:

  • Steam Controller
  • Steam Machine
  • Steam Frame

„Mielőtt belemerülnénk az általunk látott hardverspecifikus kérdések némelyikébe, rögtön arra a két kérdésre szeretnénk rátérni, amelyekről tudjuk, hogy mindenkit a legjobban érdekelnek: mikor fognak megjelenni, és mennyibe fognak kerülni?”

A közlemény azzal folytatja, hogy amikor novemberben bejelentették ezeket a termékeket, azt tervezték, hogy mostanra meg tudják osztani a konkrét árakat és megjelenési dátumokat. A memória- és tárhelyhiányok viszont, amelyekről valószínűleg már mind hallottunk, hónapok óta gyorsan növekednek.

„E kritikus alkatrészek korlátozott elérhetősége és növekvő ára azt jelenti, hogy felül kell vizsgálnunk a pontos kiadási terveinket és az árazást (különösen a Machine és a Frame kapcsán).”

A Valve közleménye hangsúlyozza: az cél, hogy mindhárom termék megjelenjen az év első felében, nem változott, de még dolgozniuk kell „a konkrét árakon és megjelenési dátumokon”, amelyeket magabiztosan bejelenthetnek, miközben tisztában vannak vele, milyen gyorsan változhatnak a körülmények mindkét dolog körül. „Folyamatosan tájékoztatni fogunk, ahogy mihamarabb véglegesítjük e terveket” – ígéri a cég, megjegyezve, hogy további tartalmak közlését is tervezik a blogon: a konkrét funkciók részletes ismertetésétől kezdve (videó és blogbejegyzés formájában) a frissítéseken át az újdonságok megírásáig.

Elsőre azt ítélték a leghasznosabbnak, ha az új hardverek körüli témákkal kapcsolatban a legégetőbb visszatérő kérdésekre válaszolnak. A legfontosabbakra (mikor?, mennyiért?) egyelőre nincs felelet, de sok más lényeges felvetésre azért akad reakció.

Steam Frame és VR

A Steam Frame támogatni fog más streaming szolgáltatásokat is?

„A SteamOS-nek beépített böngészője van, és elvárásaink szerint a továbbítási szolgáltatások mozi böngészőmódban működni fognak.”

Hogyan tudok Steam Frame fejlesztői készletet igényelni?

„A Steamworks fejlesztők Frame fejlesztői készletekre vonatkozó igénylést ezen a partneroldalon küldhetnek be: https://partner.steamgames.com/hardware. A készletek korlátozottak, de folyamatosan küldünk ki készleteket.”

Fog működni a Steam Frame lighthouse bázisállomásokkal?

„Nem dolgozunk rajta, de a Steam Frame-et modulárisra és bővíthetőre terveztük, hogy a közösség és más külső felek megépíthessék azokat a funkciókat és kiegészítőket, amelyek fontosak számukra.”

Használható a Steam Frame szemüveggel?

„A csapatban egy csomó ember szemüveges, és gond nélkül használják a Steam Frame-et, de ez igazából a szemüvegkeret szélességétől függ. És bár egyelőre nincsenek részletek, amiket megoszthatnánk, vizsgáljuk a dioptriás lencsebetétek elérhetővé tételének lehetőségét a megjelenés előtt.”

Hallottam, hogy a Steam Frame fovea-alapú továbbítást használ – ez ugyanaz, mint a fovea-alapú képalkotás? Mely játékok támogatják?

„A Steam Frame-mel bemutatunk egy új funkciót, a fovea-alapú továbbítást. Bár mindkettő szemkövetési adatokat használ, a technológia eltérő:

  • A fovea-alapú képalkotás szemkövetési adatokat használ, hogy a játék nagy felbontású adatokat csak a játékos által nézett képernyőterületen számítson ki.
  • A fovea-alapú továbbítás viszont arra használja a szemkövetési adatokat, hogy a nagy felbontású adatokat csak a játékos által nézett képernyőrészen továbbítsa a PC.

Mivel a fovea-alapú továbbítás rendszerszintű funkció, minden játékra vonatkozik, és nem igényel játékfejlesztői munkát. Ha egy játék fovea-alapú képalkotást valósít meg, akkor ennek a funkciónak az előnyei összeadódnak a fovea-alapú továbbításéval.”

Fog a Valve Index a továbbiakban terméktámogatást kapni?

„Bár már nem gyártjuk a Valve Indexet, továbbra is ugyanúgy támogatni kívánjuk az Index tulajdonosait, mint ahogyan a múltban is tettük.”

Machine

Mennyire jól tud a Steam Machine újabb, teljesítményigényesebb Steames játékokat futtatni?

„Tesztelésünk során a legtöbb Steames játék remekül futott 4K 60FPS felbontásban FSR-rel a Steam Machine-en. Ezzel együtt, egyes játékok jelenleg nagyobb felskálázást igényelnek, mint mások, és előnyösebb lehet alacsonyabb képkockasebességgel játszani VRR-rel az 1080p belső felbontás fenntartása érdekében.

Addig is dolgozunk a HDMI VRR-on, vizsgáljuk a javított felskálázást, és optimalizáljuk az illesztőprogram sugárkövetési teljesítményét, így több irányból közelítjük meg ezt a problémát.”

Készíthetnek majd külső felek előlapokat a Steam Machine-hez? Elérhetővé teszitek majd az előlapok CAD-jét?

„Igen, tervezzük, hogy az elkövetkező hónapokban megosztjuk az előlap CAD-jét, a specifikációkat és a részleteket, hogy a vásárlók és a gyártók saját előlapot készíthessenek.”

A Steam Machine mely összetevői fejleszthetők?

„A Steam Machine SSD-je (NVMe 2230 vagy 2280) és memóriája (DDR5 SODIMM-ek) egyaránt hozzáférhető és bővíthető.”

Controller

Tudok játszani nem Steames játékokat a Steam Controllerrel?

„A játékvezérlő minden Steam Átfedéssel kompatibilis játékkal működik.”

További részletek tehát hamarosan – mi is hegyezzük a fülünket és a Valve újdonságai kapcsán rögtön megírjuk Neked, amint friss információk derülnek ki, elsősorban a várható árakról és megjelenési dátumokról.

Miért van ennyi új PC-s játék, ami nem érhető el a Steam oldalán?

×