Szülőként néha elég nehéz eldönteni, milyen játékot vegyünk a gyereknek, ha a karácsonyi ajándék egy régóta vágyott Playstation 5 volt.

Azoknak, akik Nintendo konzolt vettek a gyereknek karácsonyra, könnyű dolguk van, hiszen a platform alapvetően családbarát, a store pedig tele van gyerekek számára is ajánlott címekkel. Aki azonban PlayStation 5-öt ajándékozott,  annak egyre nehezebb könnyed szórakozást találni. A konzolhoz sok olyan játék elérhető, aminek tartalma nem megfelelő a kisgyerekek számára, vagy éppen tele van mikrotranzakciókkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs egyáltalán tű a szénakazalban.

Ha tehát nehezen találsz PlayStation 5 játékot a gyereknek, ami sokáig leköti, családbarát és talán még te is, mint szülő játszani fogsz vele, akkor itt van néhány tipp, a teljesség igénye nélkül. Ezek a játékok aranyosak, élvezetesek, könnyen megtanulhatók és garantáltan családbarátak. Sőt: még az is előfordulhat, hogy a felnőttek is rákattannak. A játékok mind elérhetők a PlayStation Store-ban, és dobozosan is a legtöbb videojáték-boltban.

12 PlayStation 5 játék a gyereknek

 

Jó szórakozást!

Játék karira: a Merry Gear Solid pontosan az, aminek hangzik

×