Bár tudom, hogy az USB-C kábel már egyre elterjedtebb, szentül hiszen, hogy még ma is sok háztartásban van régebbi USB, aminél nem mindegy, hogy hogyan dugjuk be a helyére. Az USB-paradoxon a digitális korszak egyik legismertebb jelensége, ami baromi idegesítő tud lenni. Valahányszor USB-t próbálunk csatlakoztatni, úgy tűnik, hogy az első próbálkozás mindig sikertelen. Nem számít, mennyire figyelünk a csatlakozóra, a kábelre vagy a kábelen lévő ikonokra. Mindig rosszul csináljuk. Aztán a második is rossz, és kiderül, hogy úgy lett volna jó, ahogy először próbáltuk.

Van magyarázat az USB problémára

A DesignNews néhány évvel ezelőtt interjút készített az Intel munkatársával Ajay Bhattal, aki elárulta, hogy miért okoz ez a technológia olyan régóta bosszúságot. Bhatt ugyanis tagja volt annak a csapatnak, ami kifejlesztette az USB technológiát. Már a fejlesztés kezdetén tudták, hogy hosszú távon jobb felhasználói élményt nyújtana, ha a csatlakozó minden irányból beilleszthető lenne, de ehhez kétszer annyi vezetékre és több áramkörre lett volna szükség, ami megnövelte volna a költségeket.

„Ha egy, még elterjedt technológiára rögtön sok költséget kell fordítani, akkor lehet, hogy nem fog bejönni. Ez volt a félelmünk. Az induláskor nagyon költségtudatosnak kellett lenni. Utólag azt lehet mondani, hogy lehetett volna jobb is, de ahhoz képest, hogy akkoriban soros és párhuzamos portok voltak, amik több vezetékkel rendelkeztek, és nem voltak plug-and-play-kompatibilisek, az USB jelentősen jobb volt” – mondta.

Szóval annak oka, hogy miért nem lett az USB-A mindkét oldalról bedugható, annak a költséghatékonyság az oka.

De miért nem tudjuk bedugni?

Az egésznek amúgy nem pszichológiai oka van, hanem inkább kognitív, fizikai és tervezési okai.

Az első dolog, hogy a csatlakozó jelzései rosszak, az agy nem tudja felismerni, hogy melyik az eleje. Az agy szeret mintákat keresni, de a csatlakozó formája nem ad elég egyértelmű mintát. Ezért van, hogy látszólag jó irányba tartom, de valójában 180°-kal fordítva van. Sokszor lefelé nézünk, rossz szögben, kevés fényben, vagy olyan pozícióban, ahol az agyunk csak tippel, és a tipp gyakran rossz. Amikor nem megy be elsőre, nem tudjuk megállapítani, hogy rossz az oldal, vagy csak nem nyomtuk be elég erősen.

Ezért gyakran megfordítjuk, majd visszafordítjuk, és így jön létre a klasszikus “rossz, jó, visszafordítom rosszra” ciklus, amit sokan úgy élnek meg, hogy háromszor kell próbálni. Amikor elsőre sikerül, arra nem emlékszünk. Amikor nem sikerül, ingerültek leszünk, amit az agy jobban megjegyez. Általános tény, hogy ha két irány van, vakon 50%-os esélyünk lenne – de a fentiek miatt a gyakorlatban az USB rosszabb.

Szerencsére a jelenség egyre ritkább, hiszen az USB-C megjelenésével megoldották a problémát.

Ez is érdekes:

5 játék, ami szép csendben megjósolta való világ jövőjét