A Ryzen 9000 gamer processzorok 2024 augusztusában debütáltak, azóta pedig folyamatosan csökkenti az árakat az AMD csapata.

2024.11.03. – Az AMD 2024 júniusában mutatta be az új Ryzen szériát. A Ryzen 9000-es modellek már valóban új architektúrára épülnek. Akkoriban úgy nyilatkoztak, hogy júliusban érkezhetnek majd meg a Zen 5 magokkal felvértezett újdonságok a boltok polcaira. Aztán végül két részletben, augusztus első és második hetében debütált a Ryzen 5 9600X, Ryzen 7 9700X, a Ryzen 9 9900X és 9950X. Ahogy az lenni szokott, a független teszterek ezúttal sem kímélték az újdonságokat a tesztpadon.

Az összkép azonban nem teljesen pozitív. A tesztek során hamar kiderült, hogy a játékokban tapasztalható ugrás minimális a korábbi szériához képest. Kis túlzással az előző széria számait hozzák az újoncok játékok alatt, az októberi mérések alapján 2-4% közé tehető ez. Az azonban nem titok, hogy alkalmazások esetében már jóval kellemesebb a fejlődés, főleg az egyszálas teljesítmény tudott javulni. A hatékonyság szintén jobb lett, pedig a Ryzen 7000 széria sem volt ilyen téren rossz. Összességében azonban a játékokban leolvasható számok és a magas kezdőár egyvelege miatt nem lehet november elején sem nyugodt szívvel ajánlani a 9000-es szériás processzorokat.

Tovább esik az új AMD-s processzorok ára

Az AMD november 7-én jelentkezik új processzorral, a Ryzen 7 9800X3D már készen áll a rajtra. A hardver árak összevetése nem túl egyszerű mutatvány. Az amerikai árakkal sok esetben köszönőviszonyban sincsenek a hazai és európai árcédulák, a trendek azonban árulkodóak lehetnek, igaz, némi csúszással akkor is kalkulálni kell.  A Videocardz csapata november első napjaiban kiszúrta, hogy az Egyesült Államokban tovább csökkennek a Ryzen 9000 szériás AMD processzorok árai.

Tovább esnek az AMD processzorok árai a Newegg weboldalán is

Tovább esnek az AMD processzorok árai a Newegg weboldalán is

Nézzük is a jelenlegi helyzetet:

AMD Ryzen 9000 USA árazás (November 1.-2.)
AMD processzor MSRP ár Aktuális ár  MSRP vs. Aktuális ár
Ryzen 9 9950X $649 $584 -$65 (-10%)
Ryzen 9 9900X $499 $383 -$116 (-30%) 
Ryzen 7 9700X $359 $312 -$47 (-13%)
Ryzen 5 9600X $279 $238 -$41 (-14%)

Jól látható, hogy a legnagyobb, 30%-os csökkenést a Ryzen 9900X esetében olvashatjuk le, de a többi, 9000 szériás AMD processzor sem panaszkodhat. Az árcsökkenés mértéke az európai régióban is hasonló lehet, de erre még néhány hetet várnunk kell.

Ezt olvastad már?

9 színész, akik egyetlen szereppel váltak legendává

×