2024 végére ismét egyre jobb árakon találhatunk SSD-ket és RAM-okat. Ezúttal egy igazi sebességbajnok ára esett néhány ezer forinttal.

2024.10.30. – A 2023-as év igazi aranykorszak volt, ha SSD, RAM és egyéb memóriákat akart vásárolni az ember. A NAND chipek árai hatalmasat zuhantak ekkoriban, melyből a fenti kategóriák profitálhattak a legtöbbet. A DDR5 modulok árai szintén akkoriban kezdtek el normalizálódni, így duplán jól járhattak, akik kivártak a tavalyi év közepéig a váltással. A gyártókat sem kell félteni, egyre több óriáscég mesterségesen is visszafogta a NAND chipek gyártását, mely garantált út volt az árak visszatornázására. Sokan azonban úgy gondolták, hogy ez csak valótlan riogatás az elemzők részéről. Nem így lett.

Ennek eredményeképp 2023 őszétől valóban emelkedésnek indultak az árak. Az egyik legnagyobb chipgyártó, a Samsung Electronics jelentős, két számjegyű áremelést lengetett be a NAND komponensek kapcsán. Nagy eséllyel a többiek sem finomkodtak a színfalak mögött, hiszen mindössze néhány cég gyárt ilyen komponenseket. A januári jelentések aztán tovább árnyalták a képet. Szerencsére a 2024 nyarán érkező jelentések már arról árulkodtak, hogy hatalmas emelkedésre már nem kell készülni. 2024 októberében, novemberében pedig szintén remek akciókkal találkozhatunk.

Remek akciót kapott az egyik legjobb PCIe 4.0-ás SSD

SSD

A Kingston FURY Renegade egy ízig-vérig top kategóriás SSD. Az írási és olvasási sebességei is a 6 GB/s feletti tartományba esnek, így garantáltan nem izzasztja meg semmi. Ár-értékben egyértelműen jobb választás lehet, mint például a Samsung 990 Pro szériája. Nem árt azonban tudni, hogy ezen sebességek kiaknázásához már PCIe 4.0 alaplapra van szükségünk, ám manapság ez már a középkategóriában is egyre inkább kezd elterjedni. Az Alza a Black Friday időszak alatt kellemes, 8%-os kedvezménnyel árulja az SSD-t, mely ennek köszönhetően ismét be tudott nézni a 32 ezer forintos határ alá. A legtöbb hazai üzletben a bejegyzés pillanatában 34-37 ezer forintos árcédulákkal találkozhatunk. Igen, ez még továbbra is nagy felár lehet egy alig 20 ezer forintos NV2-es Kingstonhoz képest, ám ezért cserébe gyakorlatilag az egyik legjobb PCIe 4.0-ás SSD-t kapjuk meg.

Az akciót IDE kattintva érheted el!

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni az Alza oldalára. 

Ezt olvastad már?

Így használhatod Magyarországról az Apple mesterséges intelligenciáját

×