A PlayStation 4 egy lenyűgöző, hordozható változatban mutatkozott be, persze nem hivatalosan, hiszen ez csak egy rendkívül alapos koncepció.

2024.10.28. – Nem is olyan rég mutattuk meg, hogy valaki egy igazán menő hordozható konzolt csinált az eredeti Xbox 360-ból, a modderek pedig úgy tűnik, ráfeküdtek a dologra. Az utóbbi időben időben ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy nagy az igény a hordozható játékgépekre. A Valve már dolgozik a SteamDeck 2-n, a Sony és a Microsoft szintén szeretne valamilyen hordozható PlayStation és Xbox konzolt kiadni a jövőben, a ROG Ally és a Lenovo Legion sikere pedig töretlen. Szóval lehetett rá számítani, hogy valaki a PlayStation 4 hardverét csomagolja majd össze kisebb méretbe.

A PlayStation 4 hordozható lett

A retro konzolok szakértője, a Restore Technique Youtube csatorna fogott egy PlayStation 4 Slim konzolt, és egy az egyben hordozható eszközzé alakította. A kis konzol így 249 x 156 x 49,2 mm lett, és 1700 grammot nyom, szóval elég vaskos és nehéz, de még így is lenyűgöző. A művelet során persze eltávolították a felesleges elemeket, portokat, hogy a hő- és energiaegyensúly megfelelő legyen. Szükség volt persze arra is, hogy kapjon egy egyedi ventilátort, valamint egy 12V-os, 10 000 mAh-s akkumulátort. A lényeget egy 7 hüvelykes IPS-kijelzőn látjuk, ami viszont még jobb, hogy a Youtuber a Dual Shock kontroller gombjait és ravaszait is integrálta.

A PS4T, vagyis a PlayStation 4 Transport egy speciális anyagokból, egyedi 3D-nyomtatással készült házat kapott, a végleges készülékkel közel 90 percet lehet játszani egyhuzamban, legyen az a The Last of Us Part I, a Fortnite vagy a Grand Theft Auto V. Összességében ez egy fantasztikus betekintés abba, hogy mi minden lehetséges, ha konzolokat módosítunk. Az a tény, hogy ez egy PlayStation 4, egy olyan konzol, ami erősebb, mint a Nintendo Switch és a Steam Deck, hordozható konzolként is használható, jó motiváció lehet arra, hogy a Sony és a Microsoft hivatalosan is kiadjon egy olyan konzolt, amit bárhová magunkkal tudunk vinni. A konzol összeállításáról készült videót a Youtube-on tudod megnézni!

Ezt láttad?

A 10 törölt filmes jelenet, amiket halálos vétek volt kivágni

×