Egyre közelebb érkezünk az Nvidia RTX 50-es kártyák megjelenéséhez. Úgy tűnik, hogy szinte már minden fontos információt ismerhetünk.

2024.10.22. –2024 elején már felmerültek pletykák, melyek szerint csak 2025-re várhatunk újgenerációs videokártyákat. Ebbe bele is törődött a felhasználók jelentős része, ám 2024 közepén aztán biztató hírek érkeztek. Ekkor már egy késő őszi, kora téli debütálás sem volt elképzelhetetlen egyik oldalról sem. Az Intel mérnökei több ízben is a Black Friday időszakkal dobálóztak, mely szintén november végét jelöli. 2024 októberének végén azonban úgy tűnik, hogy valóban 2025-re tolódhat a megjelenés. Ekkor terítheti ki a kártyáit az AMD, az Nvidia és az Intel is. Az AMD és Intel specifikációk egyelőre homályosak, annyit tudunk csak, hogy a vörös óriás teljesen elengedte a flagship kategória kezét. Az Nvidia háza tájáról azonban olyan pontos specifikációk is szállingóznak, melynek köszönhetően érdemes lehet átnézni a rendelkezésre álló információmorzsákat.

Az Nvidia bemutató és a várható megjelenések

A CES mindig is kiemelt szerepet töltött be a hardvergyártók életében. Éppen ezért nem is okozhat meglepetést, hogy az Nvidia már október elején bejelentette a CES konferenciájuk időpontját. A Las Vegas városában tartott esemény január 6-án ad otthont az Nvidia bemutatójának. A jelenlegi információk alapján ekkor debütálhatnak az RTX 50 szériás videokártyák és a DLSS 4-es verziója is.

A Board Channels igazi melegágya manapság az iparági pletykáknak, az utóbbi időben ijesztően sok, pontos információhoz juthattak hozzá a kíváncsi bámészkodók. A Videocardz október 16-án kiszúrt egy néhány órás bejegyzést, ahol az érkező RTX 50 szériás Nvidia kártyák várható megjelenését ecsetelte egy hozzászóló. Ha igazak az értesülések, akkor az alábbi menetrendre lehet számítani:

  • RTX 5090/5090D/5080: 2025 januárja
  • RTX 5070/5070Ti: 2025 februárja
  • RTX 5060/5060Ti: 2025 márciusa

Bizony, a jelek alapján 2025 első negyedében lefedné a teljes felső és középkategóriát az Nvidia gárdája. SUPER kártyákkal ezúttal nem kalkulál a cég, így kicsit érthetetlen elsőre ez a sietség, ám biztos jó okkal döntött így a zöld óriás.

Meglepő méretek?

Már 2024 májusában kiderült, hogy az RTX 5090 nyomtatott áramköre, azaz a PCB, jóval bonyolultabb lehet, mint a korábbi megoldások. Míg korábban egy nagy nyomtatott áramkörön kapott helyet minden komponens, addig az új generáció három, kisebb részre osztott NYÁK-kal rendelkezik majd. Sokan úgy gondolták, hogy ez egyenes út lehet a korábban elkaszált, 4 slotos helyigényhez. Kopite7kimi, a veterán és megbízható szivárogtató azonban több alkalommal megcáfolta ezeket az értesüléseket. Állítása szerint az RTX 5090 FE változata nemhogy nem lesz nagyobb, mint az RTX 4090, de még kevesebb helyett is kér magának. Az RTX 4090 referenciahűtője 3 slotot foglalt el, az RTX 5090 2024 közepén tesztelt változatai csak kettőt. Ezt az információt szeptember végén ismét megerősítette Kopite7kimi.

RTX 4090 vs. RTX 5090 specifikációk

Az Nvidia RTX 5090 is izzad már a gyárban – Videocardz

Az Nvidia RTX 5090 is izzad már a gyárban – Videocardz

GeForce RTX 4090 GeForce RTX 5090 (az október végi leakek alapján)
GPU AD102-300-A1 / AD102-301-A1 GB202-300-A1
Kódnév Ada Lovelace David Blackwell
Shader unitok száma 16,384 21,760
Streaming processzorok száma 128 170
Memóriabusz 448 bits 512 bits
Memória típusa GDDR6 GDDR7
Grafikus memória / VRAM mérete 24GB 32GB
Maximális fogyasztás 450W 600W
Várható árcédula $1,599 ?

Ezúttal is RTX XX90 számozást kapja a flagship modell, mely nem igazán fog finomkodni a specifikációk alapján.

RTX 4080 vs. RTX 5080 specifikációk

GeForce RTX 4080 GeForce RTX 5080 (az október végi leakek alapján)
GPU AD103-300-A1 / AD103-301-A1 GB203-400-A1
Kódnév Ada Lovelace David Blackwell
Shader unitok száma 9,728 10,752
Streaming processzorok száma 76 84
Memóriabusz 256 bits 256 bits
Memória típusa GDDR6 GDDR7
Grafikus memória / VRAM mérete 16GB 16GB
Maximális fogyasztás 320W 400W
Várható árcédula $1,199 ?

Fontos adalék, hogy az RTX 5080-ból nagy eséllyel készül egy 24 GB VRAM-mal felvértezett változat is, mely azonban csak az eredeti modell megjelenése után hónapokkal érkezik meg a boltok polcaira.

RTX 4070 vs. RTX 5070 specifikációk

GeForce RTX 4070 GeForce RTX 5070 (az október végi leakek alapján)
GPU AD104-250-A1 GB205
Kódnév Ada Lovelace David Blackwell
Shader unitok száma 5,888 TBD (6,400?)
Streaming processzorok száma 46 TBD (50?)
Memóriabusz 192 bits 192 bits
Memória típusa GDDR6 GDDR7
Grafikus memória / VRAM mérete 12GB 12GB
Maximális fogyasztás 200W 250W
Várható árcédula $599 ?

A középkategóriát az RTX 5070 nyitja majd, a jelenlegi információk alapján mindössze 12 GB memóriával vértezi fel az Nvidia.

Ezt olvastad már?

https://leetgaming.com/2024/10/21/ismet-megizzasztottak-az-uj-amd-gamer-cpu-kat-a-friss-windows-alatt-ime-az-eredmeny/

×