Végre valahára megmutatták a Squadron 42-t, aminek egy órás játékmenet bemutatójában még Henry Cavill is felbukkan.

2024.10.21. – Mondanám, hogy a Star Citizen után már annak egyjátékos spin-offja, a Squadron 24 is kabaréba kezd fordulni – legalábbis, ha eleve nem lenne az úgy, nagyjából már 10 éve. A Squadron 42 eredeti megjelenési dátuma ugyanis 2014 volt, amit aztán Chris Roberts és a fejlesztést vezető tesója, Erin több ízben elhalasztott, mielőtt a 2019 végi bétát kezdték volna belengetni, amiből – spoiler! – szintén nem lett az ég világon semmi.

A bohózat akkor válik egyértelművé, amikor rádöbbenünk, mégis mekkora büdzséből készítik ezeket a játékokat; a Star Citizen és a Squadron 42 ezidáig már több mint 700 millió dollárt égetett el – gyakorlatilag marketing nélkül. Csak, hogy meglegyen a viszonyítási alap: a Red Dead Redemption 2 fejlesztése körülbelül 250 milliójába került a Take Two – Rockstar párosnak, de a játéktörténelem legnagyobb reklámkampányával megtámogatott Cyberpunk 2077 sem került többe 436 millió dollárnál – amiben már tartalmazza a játék kijavítását (befejezését inkább), valamint a masszív és igen tartalmas Phantom Liberty kiegészítő elkészítését is.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Hogy a költségekkel miként gazdálkodnak Robertsék, hogyan osztják el a két projekt között a dollármilliókat, azt nem tudni, mindenesetre két, 10 évvel és egy konzolgenerációval ezelőttre ígért játékuk sincs kiadásra alkalmas állapotban – habár tavaly még azzal flexeltek, hogy a Squadron 42 gyakorlatilag már készen van, az elejétől a végéig játszható, csupán finomhangolások és javítások vannak hátra. Ennek ellenére a legújabb, több mint egy órás játékmenet bemutató végén (aminek fele konkrétan átvezető) hosszú-hosszú idő után csak bedobtak egy újabb megjelenési dátumot, ami 2026-ot ígér.

A bemutatót viszont érdemes lehet megnézni, mert egyrészt eddig nem sokat láthattunk a Squadronból, másrészt olyan sztárokat vonultatnak benne fel teljesen váratlanul, mint Gillian Anderson, Henry Cavill, Mark Strong, (Liam Cunningham, Andy Serkis, John Rhys-Davies, Jack Huston, Eleanor Tomlinson, Harry Treadaway, Sophie Wu, Damson Idris, Eric Wareheim, Rhona Mitra, Ben Mendelsohn) – na meg Gary Oldman, és Mark Hamill, akik szerepeiről már régóta tudhatunk. Így legalább egyértelművé válik, hogy miért van tele ennyi és olyan hosszú átvezetőkkel a játék, valamint, hogy játékfejlesztés helyett pontosan mire is költöttek el súlyos milliókat a büdzséből.

Maga a játékmenet egyébiránt egyáltalán nem tűnik rossznak: a grafika teljesen rendben van, megfelel a mai elvárásoknak, az akciórészek eléggé rendezettek, scripteltek, de narratív shooterként ez evidens, de igazán semmi olyan nincs benne, amit másutt már ne láttunk volna. A játékforradalom tehát valószínűleg elmarad – ahogyan egy ideig a konzolos verziók is, jóllehet a 700 millióból azért bőven futotta volna egy kizárólag portolással foglalkozó kisebb csapatra is. DE: örüljünk inkább, hogy újabb ígéretet kaptunk – egy mindenképp érdeket bemutatóval karöltve, egy ideig viszont érdemes ennyivel beérni, a következő halasztáskor majd talán újból bedobnak egy baitet azok közé, akik 10 éve töretlenül reménykednek abban, hogy valaha játszhatnak majd vele.

 


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

8 legendás játék, ami már SOHA nem kapja meg a 3. részét

×