A Warzone Ranked október 17-én hivatalosan is véget ér. Ez bizony azt jelenti, hogy a jutalmak megszerzésére sincs már olyan sok idő.

2024.10.14. –A Warzone Ranked február 7-től vette kezdetét az új érában. A fejlesztők a korábban megszokott Battle Royale mód helyett azonban Resurgence alapokra építkeztek. A lépés megosztotta a közösséget, ám az biztos, hogy jó ideig ezzel kell beérni. Az összecsapásoknak Fortune’s Keep adott otthont a második szezonban, ám a harmadik szezon kapásból változtatott ezen. A friss visszatérő, Rebirth Island akkor elvette ezt a jogot a korábbi szigettől, immáron az Alcatraz ihletésű pályán kell gyűjteni az értékes SR pontokat. A negyedik szezonban is maradt a helyszín, ezen pedig a hatodik, utolsó szezonban sem változtattak. A Black Ops 6 integrációig érdemes ezzel számolni, utána a pletykák alapján azonban Urzikstan pályára költözik majd a Ranked. Szintén van ami nem változott, ez pedig az, hogy a jól teljesítő játékosok az in-game elismertségen kívül kozmetikai tárgyakat is begyűjthetnek a hatodik szezonban is. Ezúttal is három szekcióra oszthatjuk fel a jutalmakat. A Skill Division pontszámok, a Rank és az ölések/győzelmek is külön-külön jutalmakkal kecsegtetnek a Warzone Ranked játékosok számára.

A Warzone fejlesztői szeptember végén elárulták, hogy a Warzone Ranked október 17-én véget ér. Éppen ezért, ha még néhány tárgyat nem sikerült kifarmolnod, akkor az elkövetkezendő pár napban érdemes duplán ráfeküdnöd a grindra. Ezeket a jutalmakat a Black Ops 6 integráció után is használhatod és bizony soha nem térnek már vissza a játékba.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

Skill Division jutalmak Warzone-ban

Warzone Ranked Season 6 jutalmak

Warzone Ranked Season 6 jutalmak

A szezon végén elért Skill Division határozza majd meg, hogy milyen szintű csomagot kapsz a fejlesztőktől. Az alacsony rangokon még egy-egy Emblem jár csak, de később már sokkal kidolgozottabb, animált kozmetikai kiegészítőkkel bővül a virtuális raktár. Nézzük is ezeket szépen sorban:

  • Bronze: “WZ Season 6 Bronze” Emblem
  • Silver: “WZ Season 6 Silver” Emblem
  • Gold: “WZ Season 6 Gold” Animated Emblem
  • Gold: “WZ Season 6 Gold” Weapon  Camo
  • Platinum: “WZ Season 6 Platinum” Animated Emblem
  • Platinum: “WZ Season 6 Platinum” Weapon  Camo
  • Diamond: “WZ Season 6 Diamond” Animated Emblem
  • Diamond: “WZ Season 6 Diamond” Weapon  Camo
  • Crimson: “WZ Season 6 Crimson” Animated Emblem
  • Crimson: “WZ Season 6 Crimson” Weapon  Camo
  • Iridescent: “WZ Season 6 Iridescent” Animated Emblem
  • Iridescent: “WZ Season 6 Iridescent” Animated Calling Card
  • Iridescent: “WZ Season 6 Iridescent” Weapon  Camo
  • Top 250: “WZ Season 6 Top 250” Animated Emblem
  • Top 250: “WZ Season 6 Top 250” Animated Calling Card
  • Az abszolút első: “Season 6 #1 Overall” Animated Emblem
  • Az abszolút első: “Season 6 #1 Overall” Animated Calling Card

Rank

Ahogy az lenni szokott, minden ötödik Rank ugrásért szintén extra jutalmak járnak majd. Az elején ez is kimerül egy-egy Calling Cardban és valami apróságban, a végén azonban négy Operator skinnel bővülhet a repertoárod:

  • Rank 5: Calling Card és egy Vehicle Skin
  • Rank 10: Calling Card és egy Emblem
  • Rank 15: Calling Card és egy Weapon Sticker
  • Rank 20: Calling Card és egy Weapon Charm
  • Rank 25: Calling Card és egy Emblem
  • Rank 30: Calling Card és egy Weapon Camo
  • Rank 35: Calling Card és egy Weapon Sticker
  • Rank 40: Calling Card és egy Weapon Decal
  • Rank 45: Calling Card és egy Weapon Charm
  • Rank 50: Calling Card, WZ Ranked Emblem és négy darab Operator Skin

Challenge jutalmak

A fenti két kategórián kívül az ölésekért, a győzelmekért és az elért helyezésekért is be lehet majd gyűjteni értékes jutalmakat. Az alábbi kihívásokra érdemes majd ráfeküdni:

  • Érj el TOP 15 helyezést, összesen 25 alkalommal: “Team Spirit” Weapon Decal
  • Érj el TOP 5 helyezést, összesen 25 alkalommal: “Retired Pro MCW” Weapon Blueprint
  • Győzz egy meccsen: “Gold Lining” Weapon Charm
  • Szerezz 25 ölést vagy assistot: “WZ Season 6 Competitor” Weapon Sticker
  • Szerezz 250 ölést vagy assistot:  “WZ Ranked Play Season 6” Loading Screen
  • Szerezz 1000 ölést vagy assistot:  “WZ Season 6 Ranked Veteran” Weapon Camo

A Warzone fejlesztői tehát a fenti jutalmakkal készültek a hatodik szezonra. Ezek az ajándékok minden egyes új szezon elején megújulnak, így érdemes lehet minden szezonban a kimaxolásra törekedni. Ez különösen igaz most, az éraváltás küszöbén. A legtöbb skin megszerezhető egy kis odafigyeléssel, igazán nehéz feladatot nem is találunk a listában.

Borító: YouTube

Ezt láttad már?

A videojátékok történetének 7 legvállalhatatlanabb PC-s portja

 

 

×