Megszólalt az eddigi leginkább komolyan vehető személy a GTA VI potenciális késéséről: azt mondja, kár visszafojtott levegővel várni a megjelenést.

2024.09.16. – Egy korábban 14 évig a Rockstar Gamesnél dolgozó veterán fejlesztő arra figyelmeztette a rajongókat, hogy a GTA VI megjelenése tényleg simán késhet, így korai lenne túlzottan reménykedni a bejelentett időpontban. Sok jel és leak mutat arra, hogy minden idők valószínűleg legvártabb játékának érkezését elhalasztják, és, mivel a mostani forrás tapasztalatból beszél, még sokáig nem nyugodhatunk bele a 2025-ös premierbe.

 

Hosszú évek titkolózása után, amikor végre hivatalossá vált a GTA VI létezése, a bejelentés világrekordokat döntött. Az első trailer szó szerint „felrobbantotta az internetet”: rajongók milliói pillanthattak bele a következő rész ígéreteibe. Azóta, hogy az előző rész megjelent, már 11 év telt el, szóval az elkötelezett rajongók számára már most

végtelennek tűnik a várakozás – ami messze nem biztos, hogy a közeljövőben véget ér.

Annak ellenére, hogy a Rockstar 2025-ös megjelenést ígért az első trailerben, és a stúdió vezetői többször is megerősítették már a jövő évet – főleg befektetői konferenciákon -, a pletykák a lehetséges késésről egyre erősödnek. Bár ezek hivatalos forrásból eddig nem nyertek megerősítést, a közösségi médiában aktívan tárgyalt téma, amihez most a volt Rockstar-munkatárs és GTA-fejlesztő Obbe Vermeij is csatlakozott. A cégnél 14 évig dolgozó szakember több ikonikus GTA-játék fejlesztésében is részt vett, és szerinte egyáltalán nem kizárt, hogy az új játék csúszik.

Tudja, miről beszél – még sokáig nem biztos a GTA VI megjelenése

Vermeij 1995-ben csatlakozott a Rockstarhoz, és olyan játékok fejlesztésében vett részt, mint a GTA 3, a Vice City, a San Andreas, a GTA 4, valamint több kézikonzolra készült GTA-epizód. Tapasztalata révén egyedi betekintést adott a cég működésébe és a játékfejlesztési folyamatokba.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

 

A játék késésének lehetőségéről posztoló fejlesztő kifejtette, hogy a kiadási ütemtervek gyakran változnak a megjelenéshez közeledve is. Vermeij szerint jelenleg túl korai lenne megjósolni, hogy valóban sikerül-e tartani a 2025-ös céldátumot. „A GTA 4 késleltetéséről szóló döntést körülbelül négy hónappal az eredeti megjelenési dátum előtt hozták meg. Ennél korábban nehéz előre megmondani, hogy szükség lesz-e halasztásra. A Rockstar valószínűleg csak május környékén fogja látni, hogy képesek-e tartani a 2025-ös dátumot” – magyarázta Vermeij. A GTA VI hatalmas nyitott világa, a rengeteg tevékenység, a szerteágazó játékmeneti rendszer és az interakciók kifinomult kidolgozása óriási feladatot jelent a Rockstar számára. Ha 2025 májusáig nem állnak össze a dolgok a tervezett módon, Vermeij szerint

könnyen elképzelhető, hogy a megjelenés 2026-ra tolódik.

Természetesen mindez, TOVÁBBRA IS csak spekuláció. Csak azok tudják pontosan, hogy hogyan halad a játék fejlesztése, akik ténylegesen részt vesznek a fejlesztési folyamatban, de legalább tudjuk, hogy nagyjából egy évvel a tervezett megjelenés előtt még ők sem látnak kristálytisztán. Addig is érdemes résen lenni, hiszen a Rockstar híres arról, hogy szereti meglepni a közösséget, és gyakran váratlanul jelent be új információkat.

Gábor János

És ezt láttad már?

Van mivel várni a Pro érkezését – ez eddig a 10 legjobb PS5 exkluzív

×